zsuzsikozma saját idézetei

 IdőKedvencHossz

Amit szeretünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz azáltal, hogy szeretjük.

Buddha

Nincs egyetlen pillanat sem az életedben, amikor ne lenne meg mindened, ami a boldogsághoz szükséges. Gondolkodj el ezen egy pillanatra! Boldogtalanságodnak az az oka, hogy arra figyelsz, amid nincs, ahelyett, hogy arra összpontosítanál, amid éppen most van.

Anthony de Mello

Igazából nem is veled törődöm, hanem azzal a borzongató érzéssel, ami abból származik, hogy szeretlek téged.

Anthony de Mello

Halad előre a kapcsolat, és az eleje általában jól is sikerül. Vannak is, akik azt mondják, hogy úgy tűnik, ennek csak az eleje jó - akkor csak az elejét akarom! Ők sok szerelmet raknak egymás után, de mindig csak a kezdeti szakaszig jutnak el. Amikor ugyanis a szerelem ereje csökken, kezdjük azt érezni, hogy már nem dédelget úgy a Brünhilda, mint régen! Vagyis elkezdődik a távolodás, és közben egyre-másra érnek bennünket a csalódások, hogy mégsem ő az, aki a sebemet gyógyítja, aki az összes ki nem mondott vágyamat betölti! Nem ő az! Ilyenkor sokan máris kilépnek. Azt mondják, ha nem ő az, akkor keresni kell tovább az igazit! Persze le lehet élni az életet úgy is, hogy a négyszáz méteres síkfutásból mindig csak az első ötven métert tesszük meg, aztán azt mondjuk: hú, most már elfáradtam, na, majd legközelebb, négy év múlva is lesz olimpia! Mi történik ilyenkor? Soha nem jutunk el a célba, a csalódások törvényszerűek.

Pál Ferenc

Ahol van szeretet, ott nincs követelés, nincs elvárás, nincs függőség. Nem követelem tőled, hogy tégy boldoggá; a boldogságom nem benned leledzik. (...) Kötődés nélkül élvezem a társaságodat. Amit valóban élvezek, az nem te vagy; az a valami mindkettőnknél nagyobb. Valami, amit felfedeztem, egyfajta szimfónia, egyfajta zenekar, amely egy melódiát játszik a jelenlétedben. De amikor elmégy, a zenekar akkor sem áll le. Amikor valaki mással találkozom, a zenekar egy másik melódiát játszik, amely szintén csodálatos. És amikor egyedül vagyok, akkor is tovább játszik. Ez jelenti a felébredést.

Anthony de Mello

Minél nagyobb terhelés alá kerülök, annál nagyobb az esélye annak, hogy fekete-fehér működésmóddal próbálok szabadulni a rossztól, amit belül élek át. Ez azt jelenti, hogy akkor járok jól, ha elég érett vagyok, ha bírom a belső feszültséget és az ambivalenciákat. Vagyis elfogadom, hogy képes vagyok egyszerre szeretni és gyűlölni. Egyszerre tartalak jónak és rossznak. Egyszerre haragszom és félek. Egyszerre akarom a vesztedet és a javadat. Egyszerre akarok veled lenni, és távol kerülni tőled. Amikor képes vagyok elviselni ezeket a kettősségeket, akkor vagyok a személyiségemnek egy olyan talaján, amelyen a megbocsátás lehetségessé válik. Ha valaki az átélt és megtapasztalt rosszal kapcsolatban nem tud ezekben az ambivalenciákban gondolkodni, akkor az nem azt jelenti, hogy őt olyan sérelem érte, ami megbocsáthatatlan, hanem azt, hogy ő a sérelmet nem képes megbocsátani.

Pál Ferenc

Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.

Mahatma Gandhi

Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.

Gyökössy Endre

A boldogság a jövőben van. Nem igaz. Te itt és most vagy boldog, de nem tudod, mert a hamis elképzeléseid, a torzított látásmódod nem enged szabadulni félelmeidtől, szorongásaidtól, ragaszkodásaidtól, konfliktusaidtól, bűntudatodtól és még egy sereg dologtól, amire programozva vagy. Ha mindezt átlátnád, rájönnél, hogy boldog vagy, csak éppen nem tudsz róla.

Anthony de Mello

Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.

Gyökössy Endre

Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert öröm lesz az életük.

Gyökössy Endre

A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kisértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfoghatod;
a férfié: minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

Weöres Sándor

Ha valakit idealizálsz, akkor már nem a személyt szereted többé, hanem csak a róla kialakított képedet. Látod, hogyan tesz vagy mond valamit, vagy hogyan viselkedik, s címkét ragasztasz rá: ez a nő buta, az a férfi unalmas vagy kegyetlen, az a nő azonban édes és így tovább. Most aztán van egy szűrő, egy réteg háj közted és a között a személy között, mert ha legközelebb találkozol vele, már a saját elképzeléseid szerint fogod megtapasztalni őt, még akkor is, ha közben megváltozott. Figyeld csak meg, hogy majdnem mindenkit beskatulyázol, akit csak ismersz.

Anthony de Mello

Mindig érdemes megnézni, hogyan érez és reagál valaki, ha veszteség éri. Van, aki már annak a gondolatába is szinte belebolondul, hogy veszítsen, vagy elveszítsen valamit. E mögött igen gyakran egy kezdeti sérülés van, valami korai nagy veszteség. A rákövetkező veszteségek pedig azért töltik el indokolatlan rémülettel, félelemmel, mert elérik azt az eredeti nagy veszteséget, amivel szemben talán kisgyerekként egészen tehetetlen volt. Ha tudunk fejlődni a veszteségek viselésében, az az egész életünket döntően átalakítja. Ha szeretnénk boldogabbak lenni, akkor az egyik legfontosabb feladatunk és lehetőségünk, hogy a veszteségekkel kezdjünk valamit.

Pál Ferenc

Az első gondolat az, hogy amikor az ember beleszeret valakibe, akkor tulajdonképpen azon jó és rossz tulajdonságaiba szeret bele, amik a saját származási családjában el vannak nyomva. Ezek a tulajdonságok a rózsaszín ködön át csodálatosnak tűnnek. Ezek köztünk különbségek. Ő ilyen, én meg olyan vagyok. Pont azért vonzódom hozzá, mert az, amilyen ő, belőlem hiányzik. Később azonban ez a tulajdonság elkezd ijeszteni, taszítani, irritálni. A fő gondolat az, hogy a társunk épp azokra a tulajdonságokra tereli a figyelmünket, amelyekben mi magunk nem vagyunk eléggé kidolgozva. Ha ezeket a tulajdonságoktól, értékektől magunkban rettegünk, elutasítjuk, akkor később az ilyen tulajdonságokkal bíró párunkat is el fogjuk utasítani.

Pál Ferenc

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom