vargadudasagnes kedvenc idézetei

Vigyáznunk kell társaságban azokra az emberekre, akik soha nem asztalszomszédjukhoz, hanem mindig az egész társasághoz beszélnek, azt akarják, hogy minden szavukat minden jelenlévő hallja, zsugorian vigyáznak arra, hogy egyetlen szavuk se guruljon asztal alá, állandóan történetkéket mesélnek, előadásokat tartanak a maguk kiválóságának bizonyítására és a társaság elbűvölésére. Az ilyen embereket kedvelik és szívesen hívják társaságba, mert elfoglalják a jelenlevők eszméletét, érdekességet és néha jókedvű hangulatot nyújtanak az egybegyűlteknek. De ezek az emberek hamis próféták: nem az fontos nekik, amit mondanak, nem is, hogy meggyőzzék azokat, akikhez beszélnek; egyes-egyedül saját hiúságuk kielégülése fontos nekik. Az ilyen emberek társaságát tanácsos gondosan kerülni.

Márai Sándor

Nem igaz, hogy az ember a szenvedéstől megtisztul, jobb lesz, bölcs és megértő. Az ember hideg lesz, beavatott és közömbös. Mikor az ember, először életében, igazán megérti a végzetet, csaknem nyugodt lesz. Nyugodt és olyan különösen, félelmesen magányos a világban.

Márai Sándor

Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül. Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás. Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerűen utaznak, vagy nagy házat vesznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyűjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat... De mindez nem segít. (...) Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan "intéznek" valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet, vagy pásztorórát... Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal! Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt!

Márai Sándor

Templomba jártam, imádkoztam. Isten segíts! - mondtam. De Isten tudja, hogy csak mi tudunk magunkon segíteni.

Márai Sándor

A "Gyönyörde", a fasor, melynek lombjai alatt Vörösmarty beszélyének hősei, a "füredi szívhalászok" sétáltak a választott hölgy után, a Kisfaludy Színház romjai, Jókai és Blaháné léptének nyoma az erdőben: ez a legtisztább magyar biedermeier.
De a táj is szelíd, mintha a betegek, akik e fák alatt, e forrásnál, e világoskék égbolt alatt keresnek gyógyulást beteg szívüknek, megszelídítették volna a természetet. A táj hozzászelídült a betegekhez; kissé sápadt és nemesen ernyedt, mint mindenki, aki megismerte már a halál első könnyű, udvarias érintését. Nyájas táj, hívogató. Ezt mondja: ne siess. Pihenj. Hallod a fák zúgását? Valamit üzennek. Az ember megáll, hallgatja a zúgást, s egyszerre megérti, hogy kár volt sietni.

Márai Sándor

Megfogta kezem és szótlanul, mozdulatlanul ült ágyam mellett. Az emberi kéz érintése jólesett. A fájdalom elcsendesedett, s a zsongó békében, mely reám köszöntött, megnyugodva éreztem ezt az emberi kezet, amely az idegen világban, a váratlanul reám zuhant nyomorúságban érzelgősség nélkül figyelmeztetett, hogy az emberi részvét és segítség minden szörnyűség közepette is működik. (...) Arcán megjelent az a szomorú mosoly, melyet nem tudok elfelejteni: mintha tehetetlenségében mosolyogna ilyen szomorúan, mintha bevallaná..., hogy tudásának és segítőkészségének körülbelül ez a határa, ez minden, amit egy ember végső szükségben tehet egy másik emberért.

Márai Sándor

Timárra gondolok, szeretettel gondolok reá. Valami meleg barátsággal, jó érzéssel. Ő volt az első ember, akihez én bizalommal voltam. Egy napon meglátott, szemtelenül megszólított, s mintha történt volna valami velem. Arra kell gondolnom, hogy ez a legnagyobb, a legritkább dolog, ami egy emberrel történhet: hogy így, minden ok nélkül, bizalmat érez valaki iránt. Az ember él, egyik ember a másik mellett. Mint a vakok.

Márai Sándor

Az embereken nem lehet "segíteni". De el lehet viselni őket. Ehhez sok tapasztalás kell. És emberfeletti türelem. És humor.

Márai Sándor

A szívósság talán a tehetség egy neme. Nem megalkudni, veszély, nyomorúság, betegség, sikertelenség közepette sem; minden nap mindent elölről kezdeni, egy buldog makacs erőszakosságával, céltudatosan, engesztelhetetlen következetességgel.

Márai Sándor

Az emberek agyafúrt aljassága, mérnökien kitervelt becstelensége idővel már nem dühít, inkább elszórakoztat, néha elkápráztat. Úgy látszik, ez az igazi emberi műfaj, ebben igazán nagy, emberi az ember: az aljasságban és a becstelenségben.

Márai Sándor

Az igazi fájdalom néma; a könny és a kiáltás már a megkönnyebbülés.

Márai Sándor

Utolsó pillanatig erősebbnek lenni, mint a helyzet, amelyet külső erők teremtenek meg körülöttünk. Lélekben nem adni fel semmit, nem engedni; ez a titok.

Márai Sándor

Ha úgy vesszük, nem történt az életemben semmi. Ennek bizonyára én voltam az oka s nem a "végzet". Nem hiszek a végzetekben. Az ember maga csinálja az életét. Ha még egyszer kezdhetném, talán másképp csinálnám. Egészen biztosan másképp csinálnám. Gyáva voltam és kényelmes. Így nem viszi az ember semmire.

Márai Sándor

A fiatal nő elment mellettem a hóesésben, és reám mosolygott. A mosolyt köszönettel fogadtam, elvittem magammal, s egy ideig vigyáztam reá, hogy el ne olvadjon. Havas mosoly volt és lassan olvadt. A végén mindössze valami kevés nedvesség maradt belőle a lélekben; apró tócsa, nem nagyobb, mint egy könnycsepp.

Márai Sándor

Napról napra, lépcsőről lépcsőre megyek majd tovább ezen a különös úton... felfelé, vagy lefelé vezet ez a lépcső? Ezt nem tudom. De nem állok meg.

Márai Sándor

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom