thedeepest kedvenc idézetei

A barátok nem manipulálják egymást.

Vámpírnaplók c. film

Ha valaki csak akkor tart értékesnek, ha az ő elvárásai szerint gondolkodsz, élsz, akkor valójában nem téged tart értékesnek. Hanem önmagát. Önmaga értékrendjét akarja benned viszontlátni. Mint egy tükörben. Amit ő értéknek gondol, azt szeretné benned látni, azt akarja tőled megkapni. És ha próbálsz megfelelni neki, akkor már nem TE vagy, hanem Ő.

Csitáry-Hock Tamás

Néha durván cserben hagynak azok, akikről azt hiszed, hogy számíthatsz rájuk, és ezt nehéz elviselni.

Fonda Lee

Megvizsgáltam a lelkiismeretemet. Nagyon nyomorultul éreztem magam..., nem jó beismerni a saját kudarcunkat. Valamit nagyon elhibáztam, ha nem tudtalak megtartani.

Galgóczi Erzsébet

Én is emberből vagyok, hibázom. De a nagyobb baj az lett volna, ha nem tanulok belőlük.

Gáspár László

Senki sem tudja teljesen biztosan, milyen hatással van mások életére. Sokszor fogalmunk sincs. Mégis ugyanúgy cselekszünk.

Jay Asher

Tudom, milyen érzés könyörögni a fényért, hogy maradjon, és árasszon el, ugyanakkor végignézni, ahogy kisétál az ajtón.

Evelyn Lau

Sohasem lenne szabad kötődni, hogy aztán ne fájjon a lemondás. Ezért fáj mindig. Ezért bujkál ott a bánat minden egyes szerelmes percünkben.

Anna Maria Mäki

A sebeket már ki tudjuk égetni, de arra a bajra, amit egy mondat okoz, még nem találtunk orvosságot.

Honoré de Balzac

Néha egy szó segítene, de nem kapom meg. Vagy azért, mert nem figyelnek rám, vagy azért, mert nem is sejtik, hogy hiányzik nekem, vagy azért, mert nem tudják, mi az a szó, ami feloldja a bajomat.

Müller Péter

Az ember sohasem azért lesz szomorú, mert a bánat kívülről rátör - hanem mert belülről csinálja. Az érzéseink sohasem kívülről szakadnak ránk, hanem belülről. És belül mindig azt érezzük, amit megengedünk magunknak!

Müller Péter

Öt állomása van a bánatnak. Mindannyiunknál máshogy néz ki, de mindig öt fázis van. Tagadás. Harag. Alkudozás. Kétségbeesés. Elfogadás.

Elisabeth Kübler-Ross

Az éhezésnél, a szomjazásnál, a munkanélküliségnél, a szerelmi bánatnál, a vereségnél - mindennél - rosszabb, ha úgy érezzük, hogy senkit, de senkit nem érdeklünk.

Paulo Coelho

Tudod, kerültem már nagyon elkeseredett állapotba. Nos, arra jöttem rá, hogy semmi mással, csak a mosoly aranysugarával tudom szétoszlatni a bensőmben lebegő ködöt. Erre azt fogod mondani: nehéz mosolyogni, ha az ember boldogtalan. Ez így is lenne, de a mosolyt tanulni kell. És hamar rájössz, hogy sokkal nehezebb boldogtalannak lenni, ha mosolyogsz.

Francois Garagnon

Nincs elviselhetetlenebb betegség a szív fájdalmánál. Olyankor úgy érzi az ember, mintha ténylegesen is beteg lenne. Eltelik néhány hét, és egyszer csak azt érzed, hogy jobban vagy. Aztán pár óra alatt minden újra összeomlik.

Liv Tyler

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom