teca26 kedvenc idézetei

Ideális esetben az Igazi olyan személy, akiről úgy gondoljuk, hogy büszkék lennénk rá, hogy ő a társunk, és ő is büszke lenne ránk. Olyan, aki által még jobban önmagunk lehetünk, mert ahelyett, hogy megfelelési kényszert vagy szorongást éreznénk mellette, inkább feloldódunk és meg merjük mutatni önmagunkat. Olyan valaki lehet erre alkalmas, aki valóban érdeklődik irántunk, és aki minket is érdekel.

Almási Kitti

A tagadással nem kizárjuk, hanem sokkal inkább behívjuk az életünkbe azt a dolgot, amitől tartunk.

Almási Kitti

Az igazi szeretet ott kezdődik, ahol már nem vársz érte viszonzást.

Antoine de Saint-Exupéry

A veszteség elfogadásával tisztázzuk, mely értékek fontosak számunkra, és mi életünk célja.

Dean Ray Koontz

Meglepődnél, hogy mi történne, ha félretennéd a félelmet, végre elengednéd az elvárásaidat, és csak hagynád, hogy megkapd azt, ami boldoggá tesz. Egy percig sem aggódni, csak élvezni azt, amit az élet a lábaid elé rakott - jutalomként hozta, mert el merted engedni a régit, mit sem törődve azzal, lesz-e vajon folytatás.

Oravecz Nóra

Türelmesnek lenni annyit jelent, hogy minden tőled telhetőt megteszel, és hiszel abban, hogy amikor eljön az ideje, oda kerülsz, ahol a helyed. Megteszel érte mindent, de tudod, hogy mikor kell elengedned a vágyadat. Nincsenek elvárásaid, elfogadod azt, ami jön, mert tudod, hogy mindig azt kapod, amire szükséged van, amit meg kell tapasztalnod, ami épít.

Oravecz Nóra

Gyakran azok a szálak, amiket a sors sző bele az életedbe, sokkal erősebbek, mint bármiféle családi kötelék.

Oravecz Nóra

Barát az, aki meghallgat, és meg is hall, aki segít, aki támogat, aki melletted van, aki megbocsát akkor is, amikor a legrosszabb időszakodat éled.

Oravecz Nóra

Talán a titok a türelem. A lehetőség biztosítása arra, hogy a másik engedjen be az ajtón anélkül, hogy rátörnéd azt, amikor még nincs is felkészülve arra, hogy belépj.

Oravecz Nóra

Mindennek megvan a maga ideje: néha jobb rögtön cselekedni, néha jobb várni.

Fabio Volo

Nincs erősebb, mint ez a két harcos: a türelem meg az idő; ezek mindenre képesek.

Lev Tolsztoj

Egy pillangót nem úgy lehet elkapni, ha kergeted; mozdulatlanul kell maradnod, amíg magától a válladra nem száll.

Jodi Lynn Picoult

Életünk nemcsak cselekedetek, de talán még inkább a várakozás iskolája.

Pilinszky János

Nem az ellenség, hanem magad miatt kell követni a háború játékszabályait. Azért tartod be a szabályokat, hogy megőrizd az emberségedet.

Adam Makos

Az ember, amíg igazságos úton halad, addig bátran mehet minden veszedelemmel szemben. De mihelyt a ravaszsággal, az elfogultsággal, az egyéni becsvággyal akarja magát előbbre helyezni másoknál: előbb-utóbb elbukik.

Wass Albert

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom