naomiandi kedvenc idézetei
A szerelemre vágyás még nem szerelem. De a szerelemtől való félelem már az.
Tudod-e, min nyugszik igazán a hatalmunk? A csókon, egyedül a csókon. Ha kellőképp tudjuk odanyújtani és átengedni az ajkunkat, akár királynő is lehet belőlünk. Pedig a csók nem több, mint előszó. De bűbájos előszó, sokkal érdekesebb, mint akár maga a mű.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha valami érthető, akkor az egyben azt is jelenti, hogy ennek a valaminek van valami értelme. Ez azonban nem mindig van így.
Ha valaki hirtelen nekünk szegezné a kérdést, azt a kérdést, hogy mi az emberi élet értelme és célja, többségünk zavarodottan állna, és nem tudná, mit válaszoljon. Elfelejtettük a hagyományos válaszokat, illetve nem hiszünk már bennük, új válaszokat azonban még nem találtunk. Ha egyáltalában valaha is találhatunk.
Keresnünk kell az igazságot, de újra és újra kétségbe kell vonnunk saját, már-már biztosnak vélt igazságainkat.
Az igazi bűn csak az, ha az ember fájdalmat okoz egy másik élőlénynek, megcsonkítja, megbénítja, eltorzítja mások vagy a maga élet; ha nem segít másoknak abban, hogy életük kibontakozzék; ha nem bontja ki önmagában mindazt a képességet, amely lehetőségként benne rejlik; ha nem fedezi fel a világmindenségben s önmagában mindazt, amit csak ő fedezhet fel. Vagyis ha hagyja a nemlét sötét tartományában azt, ami általa Létté válhatott volna.
Igen, tévelygek. Keresem azt, ami új, amit még homály fed, ami fontos lehet, ami még élő, ami több, mint a ma adott és ismert. Igen, tévelygek, kalandozom, vagy akár csellengek. Játszom. Nem hiszem, nem vagyok elég gőgös ahhoz, hogy azt higgyem, megtaláltam az igazságot. És nem szorongok annyira, hogy görcsösen belekapaszkodjam, belecsimpaszkodjam abba a biztosnak remélt fogantyúba, amelyet egyszer már megragadtam.
És valóban: nem akarok a dzsungelből kijutni. Az élet és az ezerféle lehetőség dzsungeléből. A titkokkal, meglepetéssel, felfedezhető igazságokkal teli dzsungelből. Nem akarok túl hamar kijutni arra a bizonyos, nagyon is áttekinthető "homokos, vizes síkságra". Ahol már nincs remény.
A szívinfarktus. (...) Ilyenkor nem az a baj, hogy az illetőt nem szeretik, hanem az, hogy ő nem talál senkit, akit szeretni tudna. Ilyenkor a szíve megreped az irány nélküli szeretettől.
Nagyon nehéz, ha az ember átél valamit úgy, hogy nem engedik meg neki, hogy az érzéseit kifejezze. Ez olyan, mint egy megfagyott pillanat. Évtizedek múlhatnak el, és az a megfagyott pillanat mindig ott lesz. Valami történik majd, ha kiolvad. Ezt meg lehet érezni, és utána tovább lehet lépni. Addig, amíg ott van fagyottan, olyan, mintha az ember le lenne szögezve valahova.
Nagyon gyakran megtörténik, ha az ember szerencsés, és rátalál valakire, mondjuk én férfi egy nőre, vagy te nő egy férfira, vagy nő nőre, vagy férfi férfira, aki valóban szereti - akkor lehet, hogy az első élmény abban a pillanatban, amikor rájövök, hogy most valakivel vagyok, aki tényleg szeret, a zokogás lesz. És a másiknak el kell fogadnia, hogy nem is tudja, hogy miért zokogok, de abban a pillanatban, amikor úgy érzem, hogy hazaértem, vagy végre kaptam valamit, ami eddig nekem még soha nem volt, akkor az első élmény a zokogás. Ha ezt a párom el tudja viselni, akkor minden rendben van. Ha nem, akkor baj van.