lovemylifeny kedvenc idézetei
Eddig azt hittem, hogy a szív leggonoszabb gyötrelme a szerelmi vágy és bánat. De ebben az órában megsejtettem, hogy van még egy másik, talán kegyetlenebb gyötrelem, mint vágyódni és vágyakozni, mégpedig az, ha akaratunk ellenére szeretnek bennünket és nem tudunk védekezni e tolakodó szenvedély ellen. Látni, hogy valaki közvetlen közelünkben elég vágyakozásának tüzében, és tehetetlenül állni mellette, mert nincs bennünk erő, képesség és hatalom, hogy kimentsük a lángokból. Aki boldogtalanul szerelmes, az időnként fékezni tudja szenvedélyét, mert nemcsak áldozata, hanem okozója is a bajnak; és ha a szerelmes ember képtelen uralkodni szenvedélyén, akkor legalább a maga hibája miatt szenved. Menthetetlen azonban az, akit szeretnek és nem tudja a szerelmet viszonozni, mert ennek a szenvedélynek a mértéke és határa már nem tőle függ, hanem kívül esik erején, és tehetetlen minden akarás, ha egy másik ember őt akarja.
A válság meghozza a változást. Az ember képes felülmúlni önmagát, ha tudatára ébred annak, hogy mit veszíthet.
A bezártságban hamar kicsírázik a féltékenység és a rivalizálás, és gyorsan szárba szökken a gyűlölködés, mint palánta a melegházban. A veszekedést bármi táplálhatja.
Számtalan módon lelhetünk társra és ezernyi oknál fogva kötődhetünk egymáshoz, de hogy egy társulás működjön, nem csak be kell fogadni a másikat az életünkbe, de azt is el kell fogadni, ami fontos neki.
Vagy tetszik neked valaki, vagy nem. Ha igen, hát akkor te beszélsz egész idő alatt, és még csak szóhoz se hagyod jutni a másikat. Ha viszont nem tetszik neked valaki - és többnyire így szokott lenni, (...) nohát akkor úgy ülsz ott, mint maga a halál, és hagyod, hogy az illető beszéljen csak, beszéljen, míg magától bele nem kerül a kutyaszorítóba.
Testünk a fájdalom és a kéj keresztjére ha nem is feszítve van, de ott üldögél, vagy inkább ott kuporog, igen, gátlásosan vacogva ott kuporog. A fájdalomról, ha már elmúlt, könnyen és szívesen beszélünk, abban az oktalan reményben, hogy nem jön többé. A kéjről, ha már elmúlt, hol szívesen, hol kevésbé szívesen, de mindig nehezen és nehézkesen, abban a félelemteli reményben, hogy majd újra jő, és soha el nem hagy bennünket.
Akár óriások építik a kastélyokat, akár emberek a kunyhókat: kastélyok, kunyhók mind mulandó dolgok. Csupán a hegyek, a völgyek, a folyók és a népek örökkévalók, mert azokat Isten teremtette!
Mindenkinek három élete van: a publikus élete, a magánélete... és a titkos élete.
Az sem igaz, hogy a nagy fájdalmak elviselhetetlenek... Amit nem lehet elbírni, azok a kis fájdalmak, nem is fájdalmak, külön nem is érezni, csak együtt az egészet.