havasieniko saját idézetei

 IdőKedvencHossz

Ó, alkonyoknak könnyű vétkei:
semmittevés és pillanatnyi csönd.

Radnóti Miklós

Imájában az ember azt kéri az Istentől, hogy tegyen csodát. Csoda alatt azt érti, hogy lépjen át az Úr a kérlelhetetlen törvényeken, és változtassa át a nehéz valóságot. Könnyítsen a súlyos életterheken, lágyítson a fájdalmon, segítsen gondolatai, reményei és vágyai megvalósulásában. Keresztény szóval az imádság kegyelmet kér törvény helyett. A kegyelem pedig - ebben a kőkemény törvényvilágban - csoda.

Müller Péter

A tanítók csak az ajtót nyitják ki, belépned neked kell.

Az aggodalom legmegdöbbentőbb jellemzője a teljes tehetetlenség. Az aggódás soha nem változtat meg egyetlen dolgot sem, kivéve az aggódó személyiségét.

Linda Dillow

Úgy tanultuk, hogy a tehetség biztosítja a lehetőségeket. Néha viszont úgy tűnik, hogy az erős vágy biztosítja nem csak a lehetőséget, hanem magát a tehetséget is.

Eric Hoffer

Minél inkább növeljük jó könyvekkel ismeretkörünket, annál szűkebb lesz azoknak az embereknek a köre, akiknek a társaságában kedvünket leljük.

Ludwig Feuerbach

Kihunyó szerelem üszkét bámultam az este
megértő szemmel mosolyogva.
Ne bántson téged, hogy nem bántam meg
nyugtalan csapongásom szerelemről szerelemre.
Nem szégyellem, hiába néznek szemtelenül,
hogy porbaverő szerelem arcul ütött
s megcsókoltam a kezét érte.

Hervay Gizella

Az ember nem vágyik mindig feladatra. Létezik olyan, hogy szent tétlenség, annak megművelése, melyet mindeddig szégyenteljesen elhanyagoltunk.

George MacDonald

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom