erona kedvenc idézetei
Karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a karácsonyfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hiszel.
- Vágyom egy mesés karácsonyra.
- Olyan nincs (...). Nőj már fel. Karácsonykor minden ember csupa stressz. Isznak, összevesznek a rokonaikkal, míg végül kiderül, hogy mindig is utálták egymást. Túl romantikus vagy.
Mindig úgy sajnálom, mikor véget ér a Karácsony. Sőt, egy kicsit azt is sajnálom, amikor már történik. Várni szeretem.
- Talán ezen a karácsonyon tényleg havazni fog.
- Soha nem havazik karácsonykor. (...)
- Soha semmi nem végleges.
- Kivéve a romantika halálát.
Az ágon hó pihen, csillog a fénye.
Házakból szólni kezd halkan egy ének.
Béke és csend honol, lelkedben érzed.
Tárd ki szíved jól! Át kell, hogy érezd!
Mielőtt elkap a karácsonyi őrület és kényszert érzel, hogy erődön felül, hitelből vásároljál ajándékokat, üljél le egy pillanatra és próbálj meg rájönni, mit is kaptál karácsonyra 5 évvel ezelőtt. Megvan még az az ajándék? Emlékszel rá egyáltalán, mi is volt az? Na, az, aki 5 éves személyi kölcsönt vett fel, hogy meglephessen téged vele, mind a mai napig fizeti a törlesztőket.
Lennél-e kedvemért felhő, kapkodó szél?
Lennél-e kedvemért széllel szálló levél?
Lennél-e értem pitypangbóbita,
ha én lennék az ősz hűvös sóhaja?
Ha valaha elbeszélik történetem, mondják el majd, hogy óriások közt éltem. Az ember úgy dől és kél, akár az őszi búza, de e néhány név soha nem merül feledésbe. Mondják el majd, hogy láthattam Hectort, lovak szelídítőjét, s mondják el, hogy Achilleus korában éltem.
Az ősz a nagy, betakarítást ünneplő étkezések ideje (...). Ez a természet svédasztalos ünnepi szezonja.
A léleknek is van színe... igen, van. A tiéd kék. Gyönyörű kék. Tengerkék. Benne van a tenger végtelen nyugalma, féktelen szenvedélye, vadsága. És benne van a szeretet mélysége, és a bizalomé, a biztonságé. Benne pezseg az élet, megszámlálhatatlan csodával, szépséggel, izgalommal. Igen. A te lelked csodálatos kék. Érzem. És látom.
Rosszkedvünk hosszú telére pillanatnyi tavasz jön csupán, egy eltévedt fecskefütty, ami végigrezeg minden kiégett szobán.
Szakadó eső, köd, napsütés, tomboló orkán, szelíd tavasz, perzselő nyár, tarka ősz, zöldellő erdő, azúrkék óceán... Nem látod, nem tudod. Mert háttal ülsz. Háttal az ablaknak. Amin túl ott a világ. Szakadó esővel, köddel, napsütéssel, tavasszal, ősszel, tóval, óceánnal... annyi mindennel. De te nem fordulsz meg. Nem fordulsz meg, mert félsz. Félsz attól, hogy a látvány magával ragad, és netán majd ki akarsz lépni az ajtón. Ezért inkább háttal ülsz, és azt hazudod magadnak, hogy szebb az, amit magad előtt látsz, mint ami mögötted van. És hazudod tovább az életet.