doricsku kedvenc idézetei

A legfontosabb egy kapcsolatban a bizalom; ha ez nincs meg, akkor az egész nem ér egy fabatkát sem. 

Cynthia Parker

A legfontosabb, drágám, hogy az élet szuper legyen, és ha már az, nem számít, meddig tart.

Freddie Mercury

Ha "nincs idő" valamire, az általában azt jelenti, hogy valami más pillanatnyilag sokkal fontosabb számunkra.

Stefan Klein

175

Az, hogy szeretjük egymást, nem téma köztünk, sose mondjuk, mert úgy vagyunk vele, hogy szavak nélkül is tudnunk kell. Fontosabb, hogy tudjunk együtt nevetni, tudjunk sokat beszélgetni és mindig számíthassunk egymásra. Ezek nélkül mondogathatnánk egymásnak, hogy "szeretlek", egymilliószor is naponta, nem lenne mögötte semmi.

Leiner Laura

Igazán csak az tudja az embert kihozni a sodrából, aki fontos neki. Akit szeret.

Müller Péter

Hát igen, szeretlek (...). Te persze még csak nem is sejtetted, de ebben én vagyok a hibás. Különben nem is fontos. Te azonban éppen olyan ostoba voltál, mint én. Próbálj meg boldog lenni.

Antoine de Saint-Exupéry

Ahelyett, hogy vennék neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája.

Paulo Coelho

Van minden szívnek titkos rejteke,
Amelybe senki nem láthat bele;
Hisz magad elül is takargatod,
Hogy akaratlanul mit tartasz ott.
(...)
Haladsz tovább s többé eszedbe sincs,
Hogy ama rejtett zugba betekints;
Hogy kulcsa hol van, el is feleded,
A zárt pedig a rozsda eszi meg.

Móra Ferenc

A férfi és nő barátságában talán épp az a legcsodálatosabb, hogy időnként a korlátok ledőlhetnek.

John Cure

Néha veszélyes, ha megállunk és gondolkodunk. Néha egyszerűen tovább kell menni.

Karen Marie Moning

Csak az ismeretlentől fél az ember. De aki szembeszáll vele, annak már nem ismeretlen.

Antoine de Saint-Exupéry

Tudom, az életem annál sokkal többet ér, hogy
Ne legyen benne semmi, csak unalmas cirkusz és
Száraz kenyér, és lehet, a végén tényleg
A fejemre szakad az ég,
De nekem talán a kezdet csupán, ami
Neked már a vég.

Tankcsapda

Nem elég a kezdet,
Nem elég a vég.
Nem elég, hogy a talpamon állok,
Maradnom is kell még.

Tankcsapda

Az igazán nagy sportoló nem akkor kemény, amikor minden rendben van, hanem amikor nehéz, fáj, nem megy neki.

Gyurta Dániel

Mindennek eljön az ideje. Csak haladjunk tovább a magunk által kijelölt úton, és mindent el fogunk érni.

Kate Mosse

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom