dius92 kedvenc idézetei

Ha tested fázik, lelkem Rád adom.

József Attila

És beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.

József Attila

"Néma gyereknek az anyja sem érti szavát." Ez volt a baja. Ebben a buta közmondásban benne volt minden baja. Olyan világban szeretett volna élni, ahol mindenki érti még a néma gyereket is. Magyarázkodás nélkül. Mindig bízott is benne, anélkül hogy sokat gondolkozott volna fölötte, hogy valamilyen különb és rejtelmesebb megértés köti össze az egyik embert a másikkal, mint a szavak és a cselekedetek. Milyen keveset tudnak ezek közölni. Igent vagy nemet, feketét vagy fehéret, nevetést vagy sírást. És mindig hamisítanak, hazudnak. Mégis tudomásul kell vennie, hogy ezekre van hagyatva.

Ottlik Géza

A világ nem ért másból, mint a hangos, elnagyolt, durva jelekből. A látszatokból. Mindabból, aminek határozott formája van. Nagyot kell kiáltani, másképp oda sem figyelnek. Két szóból többet értenek, mint húszból; viszont százszor kell ugyanazt elmondani. Vagy jobb egy erélyes rúgás. Máskor megteszi egy kurta tréfa. Egyszerre csak egy dolgot lehet kifejezni, s mindent túlozni kell, ferdíteni, megjátszani: elnyomorítani a teljes igazságot és az ember ép, egész lelkét: a valóságot. Van, aki a szerénységből ért, van, aki a szemtelenségből.

Ottlik Géza

Ez különbözteti meg a mi teremtőnk erejét minden mástól, de főképp a gonosztól: hogy beléphetsz egy koromsötét szobába, telis-tele gonosszal, tele sötétséggel, de ha meggyújtasz egy pici gyertyát, azon nyomban, a sötétség szerteszalad. De az ellenkezője nem lehet. Nem lehet bemenni egy szép, világos szobába, mely telis-tele igazsággal, bölcsességgel, örömmel és egészséggel, harmóniával, az univerzummal. Vehet valaki akármennyi sötétséget, és bemehet vele abba a szép, világos szobába, de az égvilágon semmi hatása nem lesz!

Leonard George Horowitz

Az Igazság mindig ott van, ahol a Hit.

Paulo Coelho

Életed, mint a mesebeli legkisebb gyermeké: hosszú vándorút, próbatételek sorozata. Elengedtek szegényen, hogy visszatérj gazdagon. Várnak. Tudnak rólad, és szeretnek. Nemcsak önmagadnak élsz, de Neki is, és mindenkinek.

Müller Péter

Miért kell mindig magamban vándorolni,
s imákat mondani valakiért...
s miért kell csak mindig rólad álmodozni,
ha nem szeretsz, miért? miért? miért?

Wass Albert

Évekig harcoltam a saját szívem ellen, mert féltem a bánattól, a csalódástól és a szenvedéstől. Mindig tudtam, hogy az igazi szerelem mindezek fölött áll, és hogy még meghalni is jobb, mint szerelem nélkül élni. (...) Ha csupa szenvedés és csalódás és magány az ára, akkor is megéri szerelmesnek lenni.

Paulo Coelho

Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.

Paulo Coelho

Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.

Paulo Coelho

Az igazi szerelem hallgat és szenved.

Oscar Wilde

Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben... két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak akkor amikor megértek e találkozásra.

Márai Sándor

Némely szívhez csak úgy tudnak hozzáférni, ha sebet ütnek rajta.

Stendhal

Ha vége szakad valaminek, akár rossz volt az, akár jó, mindenképpen űr marad a helyén. Ha rossz volt, az űr magától is megtelik. Ha jó, akkor csak úgy lehet megszüntetni, ha a helyébe az ember valami jobbat talál.

Ernest Hemingway

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom