czimmesz kedvenc idézetei

Igenis le lehet ülni és meg lehet beszélni egy kapcsolatot! Te! Figyelj! Eddig jól mentek a dolgok, párhuzamosan gondolkodtunk. De aztán lett egy pár fok eltérés, amit még némi alkalmazkodási készséggel ki lehet egyenesíteni. De ez a pár fok eltérés, ha nem kezelik, egy idő után olyan lesz, mint egy kinyitott olló. Ami az elején még csak egy kis távolság, a szárak végén már sok. És akkor abba lehet hagyni. Le lehet lépni.

Csernus Imre

A geometria szerint a párhuzamos vonalak csak a végtelenben találkoznak. Látja, mi is ilyen párhuzamos vonalak vagyunk. Azt hiszem, már csak a végtelenben fogunk találkozni.

Karácsony Benő

Ha valaki megszégyenítette vagy megalázta őt, azt azonnal elrendezném azzal az illetővel, és addig mennék, amíg a bántó viselkedés abba nem marad. Ha kellene, kivenném a gyereket az iskolából, ha kellene, másik városba költöznék, ha kellene, akkor másik országba. Bármit megtennék, hogy megvédjem a gyerekeimet.

Feldmár András

A bántalmazó általában azt érezteti az áldozatával, hogy túlságosan nagy ügyet csinál a dologból.

Feldmár András

A gyerekeknek (...) arra van szükségük, hogy megtapasztalják a szüleik szabadságát, boldogságát és jó közérzetét Csak ez adhat zöld jelzést nekik, hogy ők maguk is lehetnek boldogok, szabadok, és jól érezhetik magukat.

Feldmár András

Az egyetlen dolog, ami biztos, az a halál. Az időpontja nem biztos. Nem tudhatod sem a sajátodét, sem azokét, akiket szeretsz. Ezek tudatában fel kell tenni a kérdést: hogyan éljek? Az én magamnak adott válaszom erre az, hogy ha valamit csinálni akarok, azt MOST csináljam, ha valamit mondani akarok neked, azt MOST mondjam, mert tíz perc múlva már lehet, hogy egyikünk nincs itt.

Feldmár András

Nem hiszek a véletlen találkozásokban. Tudom, hogy életünkben minden pillanatnak bűvös oka van. Emberi sorsok kuszálódnak össze úgy, hogy egyszer csak az idő egyetlen mágikus percében véletlenszerűen egymásba akadjanak.

Czipper Ágota

Merőben véletlen találkozások olykor jelentősebbé válnak az ember számára, mint amelyekre hosszan, gondosan kitervelt módon készülődött.

Somlyó György

Minden barát egy-egy világot testesít meg bennünk, egy világot, amely esetleg nem létezett, mielőtt belépett az életünkbe, és csupán a találkozás hozta létre.

Anais Nin

Nagyon könnyű azokkal kedvesnek lenni, akik kedvesek veled. Erre bárki képes. Az igazán nagy kihívás barátságosnak lenni azokkal, akik a pozitív megnyilvánulásokra is ellenségesen reagálnak. De ha sikerül, nagyon hatásos!

Sean Covey

Én nem szeretlek, te nem szeretsz,
Úgysem leszünk soha barátok -
minek tettetni?

50 Cent

Azt sem tudom, hogy készül egy barát. Fogantatással? Vagy megtervezi saját magát? Aztán letesztelik? Vagy a lehető legolcsóbban lemásolják? Aztán szabadalmaztatják?

Anna Gavalda

Ahhoz képest, hogy elég sok rejtélyben volt már részem, van egy, amit még mindig nem értek: hogy miért bukkannak fel bizonyos emberek az életünkben? Miért mennek el mások? És megint mások miért válnak a részeddé? Némely barátságról úgy érzed, örökké fog tartani, más barátságok pedig túl hamar érnek véget. (...) Nem minden barátság sorsa, hogy egy életre szóljon; ami tényleg örökké tart, az a fájdalom, amikor elveszítünk valakit.

Flash - A Villám c. film

A barátságnak része a csend is, a hangulat, mindaz, ami idegenek között gyakran válik kínossá, ám barátok számára némán, beszéd nélkül is többet mond minden fölöslegesen kiejtett szónál. A közös gondolatok, amiket mindkét fél érez és tud, mégsem mondják ki fennhangon, mert azzal megszűnne a varázs.

Trux Béla

Az ember nem lehet ugyanaz: megváltozunk minden álomtól, minden csóktól és minden vereségtől. Mások leszünk minden szerelemtől és minden utazástól: lassan és észrevétlenül minden azzá válik bennünk, amit tapasztalatnak nevezünk. Az ember megváltozik minden új barátságtól - vajon mi másért futnának zátonyra gyerekkori barátságok, ha nem azért, mert már nem azok vagyunk, akik egykor voltunk?

Iselin C. Hermann

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom