beteges saját idézetei
Hiszek az érzékek hosszú eltompításában az ismeretlen felé, a tudatalattiban élek, gyarló értelmünk elrejti előlünk a végtelent.
Csomagolod, pakolod és viszed a könyveidet, a pakkodat, a képeket a falról. A színeket, ízeket és hangulatokat, a hozzájuk kötődő életmozaikokkal. Indaként bevonnak a formák és alakzatok a maguk történeteivel, hangoskodásukkal és dacos csöndjükkel, amivel gondolataid felgyorsuló dübörgését provokálják, hasítják ki belőled. Elkerülhetetlen, megmenekülhetetlen a zuhanás, a szédülés önmagadba, a ki-betapicskolás a pisafolyószerű érzelemtócsádba, amelyet az éveid könyörtelenül teremtettek köréd.
Furcsa, ha van egy élő művünk, egy szörnyű mutáns verziója önmagunknak, aki szabadon rohangál és mindent tönkretesz. Vajon a szülők is így éreznek?