anitesz kedvenc idézetei

Sosem szégyelltem magam, amiért az vagyok, akinek születtem.

Borsa Brown

Az sem érdekel, ha az egész világ eltűnik, csak az emlékeim maradjanak meg!

Borsa Brown

Betartani mindent, amit az ember ígér, képtelenség.

Borsa Brown

Az, hogy szeretjük egymást, nem téma köztünk, sose mondjuk, mert úgy vagyunk vele, hogy szavak nélkül is tudnunk kell. Fontosabb, hogy tudjunk együtt nevetni, tudjunk sokat beszélgetni és mindig számíthassunk egymásra. Ezek nélkül mondogathatnánk egymásnak, hogy "szeretlek", egymilliószor is naponta, nem lenne mögötte semmi.

Leiner Laura

Csak egyszer él az ember! Úgy érzem, amit tettünk, meg kellett tennünk! Húszéves korban az ember még inkább a belső sugallatokra és a lélek szavára hallgat. Még akkor is, ha tetteink következményeként a száműzetést kell választania!

Keszei István

Úgy csókoltam (...), mintha ő lenne a levegő, ami nélkül megfulladnék, és ő ugyanígy csókolt vissza. Az egész olyan volt, mint egy tündérmese - csak éppen nem mese volt, hanem maga a valóság, és mindez velem történt.

Beth Reekles

121

Mindig az az otthonom, ahol vagyok. Az otthonom az elmémben van. A gondolataim az otthonom. A dolgok, amiket gondolok, az az otthonom.

Bob Marley

Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly - minden eshetőségre készen -, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly meggyőződésem szerint mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy.

Janikovszky Éva

279

A felnőttek mindent előre tudnak. Azt is, hogy leesem onnan, azt is, hogy összetöröm, azt is, hogy felgyújtom, azt is, hogy kiöntöm, azt is, hogy megfázom, azt is, hogy tönkreteszem, és azt is, hogy nem lesz ennek jó vége. Csak azt nem értem, hogy akkor miért mérgesek, amikor a végén igazuk lesz.

Janikovszky Éva

Sokszor nagyon nehéz megállapítani, hogy valakinek mi a baja. A tankönyvekben világosan körülhatárolt, vitathatatlanul felismerhető betegségekről olvas az ember. De a kórházban betegek fekszenek. Talán hallotta már azt a bölcs mondást, hogy sosem a betegséget, hanem a beteget kell gyógyítani. És egy beteg ember sosem olyan egyértelmű és pontokba foglalható, mint egy betegség. Néha türelemjáték, néha bonyolult kísérletsor, és van úgy, hogy megfejthetetlen rejtély.

Janikovszky Éva

Az emberek szeretik azt hinni, hogy a szerelem úgy van, mint a filmeken. Sajna, nagyon nem úgy van. Még a diznis hepiendek után sincs fenékig tejfel.

Szentesi Éva

Körülöttem mindenütt emberek,
egyedül vagyok a tömegben.
Szavakkal halálra szeretnek,
de szívükben nincs könyörület,
csak vak gyűlölet.

Pokolgép

Önmagam szeretnék lenni. Szeretnék szabadon dönteni, tanulni akarok a hibáimból, nem pedig rettegni, bűntudatot érezni és aggódni, hogy már megint nem feleltem meg az elvárásaitoknak.

Simone Elkeles

Fontos vagy. Mert vagy. Csendes érkezés, boldog ébredés, puha ölelés, izgalmas felfedezés, szelíd érintés, lágy dallam, könnyed szárnyalás, valóra váló csoda. Vagy napfény, víz, levegő, illat, íz, szín, kávé, mézescsók, magasság, mélység, távolság, közelség.

Csitáry-Hock Tamás

Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.

Müller Péter

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom