albatomi kedvenc idézetei
Tudnod kell, hogy az emberek nem ok nélkül ragaszkodnak a középszerűhöz, a zavaroshoz és a vajákoshoz, az illúziókhoz és a szobatiszta félismeretekhez, tehát a műveletlenséghez. Mert a műveltség annyi, mint igazságnak - minden dolog igaz ismeretének - feltárása és elviselése. S az igazat elviselni mindig nagyon nehéz. A műveltséghez, tehát a valóság és igazság megismeréséhez, rendkívüli bátorság kell.
Ajándékba csak a szánalmat adják, az irigységet neked magadnak kell kiharcolnod.
Amit látok, tapasztalok, sokszor elborzaszt. Úgy látom, Isten megunta ezt a világot, s elgondolkodott, érdemes-e ezt folytatni.
Egyedül. Igen, ez a kulcsszó, nincs is még ilyen szörnyű szó. A gyilkosság meg sem közelíti, a pokol pedig csak szegényes szinonimája.
Csak kevés holmi van, ami hű marad az emberhez. Talán néhány könyv, egy szerencsepénz vagy egy folyton gyarapodó bélyeggyűjtemény. És a szülői ház karácsonyfadíszei.
A világ teljesen üres, ha nincs benne szerelem, ha nincs, aki a nevedet kiáltsa, ha nincs, aki hazahívjon.
Az alkoholizmus és az álmatlanság sokban hasonlítanak egymásra, de az a legfontosabb, hogy mindkettő egyszerre betegíti meg a szívet és az elmét, és amikor hagyják, hogy kifussák magukat, rendszerint hamarabb elpusztítják a szellemet, mint a testet.
A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.
Az emberek megmossák az arcukat, kezüket, de vajon hányan vannak azok, akik minden nap megmossák a lelküket is?
Olyan nagyképűen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye - sokszor alig-alig sejtjük!
Most mindannyian megtapasztalunk valami olyasmit, amivel a nyugat-európai társadalmak tagjai évtizedek óta nem szembesültek: hogy törékenyek vagyunk, törékeny a mindennapi életünk fizikai és anyagi biztonsága. Tényleg csak aprócska porszemek vagyunk a világegyetemben.
Sokszor halljuk, hogy olyan, mintha a koronavírus-járvány miatt a világ kifordult volna önmagából. Azt hiszem, a legtöbben mégis tisztában vagyunk azzal, hogy ez már régen megtörtént, én legalábbis pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor ezzel szembesültem. Néhány évvel ezelőtt történt, egy napsütéses, tavaszi délutánon. Nem az őserdő lángolt, nem terrortámadásról érkezett hír - csak kaptam egy csomagot Kínából.
Hetek óta karanténban élünk. Csak alapos indokkal mehetünk le az utcára, kerülnünk kell a másik embert, szeretteinket sem ölelhetjük meg, legfeljebb videócseten nézhetjük egymást. A mindennapi életünkben ismét veszélyek leselkednek ránk. Új kihívásaink: hogyan tudjuk erősíteni az immunrendszerünket, hogyan kell helyesen levenni a maszkot, hogyan kell helyesen kezet mosni. Távolságtartások: séta közben kettő, futás közben tíz, biciklizés közben húsz méter. Amint belépünk a lakásunkba, fertőtlenítőszerrel permetezzük le a kulcsunkat és a tárcánkat, hipóba áztatjuk a banánt, befekszünk a kádba, hajat mosunk. Aztán csak bámuljuk a fürdőszobaplafont. Ébren vagyunk, de mintha álmodnánk az egészet, álmunkban aztán a kezünket sikáljuk, ha pedig felébredünk, szeretnénk máris tovább aludni, átaludni ezt az egészet.