accipiter82 kedvenc idézetei
Az állatbarát különleges emberfajta. Nagylelkű, tele együttérzéssel, talán egy kissé könnyen válik szentimentálissá és a szíve akkora, mint a felhőtlen égbolt.
A kutyák megtanítottak valamire, ők a legcsodálatosabb lények a világon. A kutyák mindannyian angyalok (...). Ők jól tudják, hogy örömet okoznak nekünk azzal, ha követik a parancsainkat, és mint tudjuk, a kutyák akkor a legboldogabbak, ha boldognak látják a gazdáikat. Ezeknek a csodálatos állatoknak csakis az a fontos, hogy nekünk örömet okozzanak. Érted már, miért mondtam, hogy mind angyalok?
Mindegy, milyen kulturális háttérrel rendelkezel, milyen a bőrszíned, az anyanyelved, hited vagy vallásod, ha nem mozdít meg benned semmit egy alomnyi bohóckodó kölyökkutya látványa, minden bizonnyal kőből van a szíved.
Szépszemü, drága kutyám, hegyesen meredő fülü pajtás,
hűszivü társ, aki pajkos, fürge, acélos inakkal
kísérsz engem, amerre dobál a szeszély: kusza ösvény
zegzugain, hegyeken, pipacsos, zizegő buzaföldön,
könnyelmű, fiatal csacsi életem édeni útján,
jaj, be nagyon kedvellek, jaj, be vidulva szeretlek!
A kígyó is örül a tavasznak, mégpedig annyira, hogy ilyenkor örömében kibújik a bőréből.
Mondd, szereted az állatokat? Ilyen című könyvet hozott nekem haza apám, gyermekkoromban, tízéves se lehettem. Az állatokat szerettem. Kiskutyák a tanyán, ahogy óvatosan harapdálnak apró fogaikkal. Macskák. Mind a kedvenceim, minden tulajdonságukért. (...) De a tehénszag nem volt finom. Szúrós, testes szag volt. Most is az. Nem szeretem a teheneket. Nagy, mozdíthatatlan, puha kövek. Rönkök. Szuszogó tömbök.
Igenis nyugalmat sugároznak a tehenek. Ha este, almozás után belépsz az istállóba, a fejésről visszaérkezett jószágok lustán hevernek, az maga a nyugalom. Szénaszag. Elnyomja a trágya szúrós ammóniumbűzét. Nincs is bűz. Ez a biológia szaga, az állati élet fűszerei.
Menjetek ki a természetbe, s ismerjétek meg egymást ott, ahol az ember őszinte lesz.
A természet kegyetlen tanító, és csak két osztályzatot ismer. Az egyik az élet, a másik a halál.
Áttetsző arany ingében ragyogva
jött a nyári hajnal a réten át;
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor
házam elé ért, elmosolyodott,
körülnézett s a nyitott ablakon
nesztelenül beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá.
Esténként pedig, amikor minden elhalkul és az erdők álmodásában csak a patakok csörögnek szakadatlan tovább: puha tisztások, borzos cserjések fölött kurrogva és libegve bolyong már a gyönyörű madár. Alacsonyan száll és bagolyszerűen és hosszú csőre van és az első csillag fénye már rezdül akkor és nincsen nála szebb a tavaszi erdőn. Tudja, aki vadász: szalonkamadár ez az esti bolyongó. És nincsen csodálatosabb, mint egy olyan halk szavú tavaszi este. Akik olyankor, egy tisztáson megállnak, mélyen, mélyen bent a csalitos közt, azok tudják, hogy nem lehet soha igazuk azoknak, akik a békét csinálják. Mert a békét nem lehet csinálni. Az van, s azt csupán megtalálni lehet.
Ha könny a gyöngy:
A fagyöngyök az erdő könnyei,
Parányi könnyek, mozdulatlanok,
Fák sudarára fagyott sóhajok,
Az erdő gyöngybefagyott bánata.
Minél közelebb van az ember a természethez, annál szabadabb és tisztább, mind a gondolataiban, mind pedig a cselekedeteiben.
Minden óriás hegy vagy hegyvidék önálló, külön kis világ. Mire felmegyünk rá, mire megmásszuk, szinte megjárjuk az utat a trópusoktól vagy a mérsékelt övtől a sarkvidékig.