_rebuto_ kedvenc idézetei

A felnőttek memóriája elég szelektív és időnként nem is túl pontos. Konkrétan arra emlékeznek és úgy, amire akarnak, ráadásul állítják, hogy igazuk van, kár megkérdőjelezni, sosem ismerik be.

Leiner Laura

Elég ciki dolog ez a szerelmi bánat téma, mert időnként tök jól van az ember, aztán hirtelen eszébe jut, és egy pillanat alatt befordul.

Leiner Laura

Talán feleslegesen ragaszkodunk olyan emlékekhez, amit többé nem élhetünk át, csak imitálhatjuk, de azzal rontunk a helyzeten.

Leiner Laura

A digitális fotó ugyan nem sárgul el, de a régi barátságok igen. Vajon mindenkivel így történik majd? Szétszéledünk érettségi után, és egyszer csak elfelejtjük egymást? Vajon elmúlik minden, ha végzünk? Vagy erősebb a barátságunk, mint az épület, ami összezár minket?

Leiner Laura

Úgy tűnik, igaz, hogy amikor az ember akarja, hogy teljen az idő, hiába nézi az óráját, szinte állnak a mutatók. Amikor pedig azt szeretnénk, hogy kicsit még tovább tartson, csak épphogy egy nagyon keveset kapjunk még valamiből, akkor elszállnak az órák.

Leiner Laura

193

A felnőttek mániája a "majd", "egyszer", "meglátod" stb... Mi lenne, ha mondanának valamit a jelennel kapcsolatban is? Vagy létezik, hogy a jelennel nemcsak én vagyok meglőve, hanem ők is, és csak bíznak benne, hogy majd minden megoldódik, és jöhet a jól ismert "megmondtam" szöveg?

Leiner Laura

Minden változás, ami előnyünkre válik, igenis fontos mérföldkő az életünkben, legyen az bármilyen apró, vagy éppen nevetséges.

Leiner Laura

Azért felnőtt az ember, hogy a szülei helyett a barátaival oldja meg a problémáját. Mert azért egyedül nyilván senkinek nem megy.

Leiner Laura

Ha valakinek úgy nem vagy érdekes, ahogy vagy, akkor máshogy se legyél.

Leiner Laura

- Neked nincs olyan együttes, akiért annyira odavagy? Akikkel már álmodtál? Egy banda, akinek minden dalszövegét kívülről tudod? Számok, amik életed periódusaihoz köthetők? Amikre sírtál vagy nevettél? Dal, amit egy bizonyos időszakban annyit hallgattál, hogy ha behunyod a szemed, érzed még az akkori illatokat is? Nincs olyan zene, amit annyira szeretsz, hogy már az boldogsággal tölt el, ha valahol meghallod? Amiről egyszerűen azt hiszed, hogy azért íródott, hogy belőled érzéseket váltson ki? Énekes, akiért rajongasz? Akinek szerelmes vagy a hangjába? (...)
- Nem igazán - vonta meg a vállát némi tanakodás után.
- Pech - bólintottam szomorúan - mert ezek jó dolgok.

Leiner Laura

Az idő nem várja meg, hogy normálisan felkészülhessünk a fontos vagy állítólag fontos dolgokra, az csak telik, az ember meg alkalmazkodik hozzá, már ha tud.

Leiner Laura

99

A sértettség kemény dolog, kihozza az emberből a legszemetebb énjét, és kimondat vele olyan mondatokat, amiket soha nem gondolt komolyan.

Leiner Laura

Mi lesz velem nélküled. Létezik ennél önzőbb kérdés?

Leiner Laura

A legtöbbet magunknak hazudunk életünk során.

Leiner Laura

Közhely, de van, amikor szavak nélkül is értjük a másikat. Van, amikor szavakkal sem.

Leiner Laura

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom