Zs_ kedvenc idézetei

A nehézségek tesznek minket erősebbé.

A holnap legendái c. film

Ha kitartunk, a siker bármikor beüthet.

Barabási Albert-László

Egyes emberek nem tanulnak a vereségből sem.

Végtelen szerelem (sorozat) c. film

Pofára kell esni, hogy megtanulj egyedül felállni.

Maros András

A felelősség egyeseket összeroppant, másokat megacéloz.

Robert Lawson

A jóságra néha a pokol kellős közepén bukkan rá az ember.

Charles Bukowski

A tehetség és az elszántság képes akár szupersztári magasságokba is repíteni az embert.

Barabási Albert-László

Nincsen győzelem, csak csaták vannak, és a legtöbb, amit tehetsz, hogy valahol a legvégsőbbig küzdesz.

Castle c. film

Ha nem gyakorolsz, valahol valaki más majd fog helyetted is, és kész lesz rá, hogy átvegye a munkádat.

Brooks Robinson

Azt hinnénk, hogy a csapások az életben összetörik az embert. De nem. Egyre keményebb szívű lesz és következetesebb.

Borsa Brown

Minden nehézségből képesek vagyunk talpra állni, minden kihívás erősíthet bennünket, bölcsebbek, érettebbek lehetünk.

Robert Lawson

Bár követhetném, követhetnénk mindnyájan elveinket, melyeket erőnknek teljében vallunk, amikor közvetlen veszély nem fenyeget.

Wigner Jenő

Bármilyen nehézségeid vannak is, nem szabad elfelejtened, hogy az életben semmi sincs véglegesen lejátszva, és hogy minden problémára van megoldás.

Guillaume Musso

Bármivel is szembesül az ember élete során, jobb, ha mielőbb megérti, minden érte történik és sosem ellene! Amit meg kell tapasztalnod, az elől úgysem bújhatsz el.

Robert Lawson

Önmagunknak kell megteremteni azt az alapot, melyre felépíthetjük egyre táguló ismereteinket. Kevés dolgot kapunk csak úgy... mindent ki kell érdemelni, mindenért tenni kell.

Robert Lawson

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom