YxcMart kedvenc idézetei

A feltalálóknak jellemzően jóval nagyobb előzetes belátást tulajdonítunk, mint amennyit valójában érdemelnek, és ez segít megőrizni a zsenik (és velük az emberiség) istenszerű képességeinek mítoszát.

Daniel Dennett

Nem lesz önből zseniális szakács, csak mert képes recept alapján egyszer finomat főzni; ez csupán azt jelenti, hogy jól tudja követni az utasításokat. Lehet, hogy egyszer jól bevált, de nem tett szert általa olyan tudásra, amelynek alapján képes magától is fantasztikus fogásokat készíteni, mivel sejtelme sincs róla, mitől volt jó az a bizonyos recept. Egy jó séf többek között attól lesz jó séf, hogy megérti, miért (és hogyan) jó az a recept.

Beau Lotto

Nem kellett volna azt mondani, hogy a zseni száz évvel megelőzi a korát. Bosszantotta az embereket, hogy ezt hallják, és a zsenialitás ellen hangolta őket. Bolondokat is termett és támogatott ez az állítás. És nem is igaz, legalábbis részben nem; mert éppen a zseniális személyek képviselik a koruk szellemét, bár annak akarata ellenére és tudta nélkül. Valószínűleg helyesebb és nevelőbb hatású volna azt mondani, hogy az emberek átlaga száz évvel el van maradva a kora mögött.

Robert Musil

A világ összes zseniális grafikai tervezése lehúzható a vécén, ha egy rosszul megválasztott elnevezés társul hozzá.

Patrick Smith

Lehet valakit zsenialitásra nevelni? Ostobaságra lehet.

Robert Musil

A műfajok keresztezése mindig megújítja kreativitásunkat, felrázza szellemi világunkat.

Oliviero Toscani

A konfliktus kreativitást csihol.

Doktor House c. film

Mert a matematika lényege a kreativitás: nem beszélni kell róla, csinálni kell!

Bencze Gyula

Érzelmek nélkül nincsen kreativitás és nincsenek új felfedezések sem.

Melissa Landers

A kreativitás rövid távon veszteséges (hosszú távon viszont nem az).

Beau Lotto

Egy bizonyos fokú elszigeteltség növeli a kreativitást.

NCIS c. film

A kreativitás olyan drog, ami nélkül képtelen vagyok élni.

Cecil B. DeMille

Évszázadok óta foglalkoznak azzal, hogy a férfiaknak vagy a nőknek van-e több eszük? Nem ez a kérdés. Sokkal inkább az, hogy a nőknek, miután születésüktől fogva megadatott nekik az egyik legcsodálatosabb lehetőség, amely az életüknek értelmet ad, kisebb a kreatív késztetésük a gondok megoldására, mint a férfiaknak. (...) A férfiaknál viszont hiányzik a biológiai kreativitás, s hogy értelmet adjanak a saját életüknek, létezésüknek, alkotniuk kell. Sokkal nagyobb bennük az alkotási készség, mint a nőkben.

Popper Péter

A tudatosság: létezés, az együttérzés: érzés, a kreativitás: cselekedet. Az én elképzelésem szerint az új embernek mindhármat egyesítenie kell magában. Amit én adok neked, az a legnagyobb kihívás, amelyet valaha is kaptál, a legnehezebben véghezvihető feladat. Olyan meditatívnak kell lenned, mint a Buddha, olyan szeretetteljesnek, mint Krisna, olyan kreatívnak, mint Michelangelo vagy Leonardo da Vinci. Egyszerre kell lenned mind egy időben. Csupán akkor érheted el a totalitásodat; máskülönben valami mindig hiányozni fog belőled. És az, ami hiányzik belőled, féloldalassá tesz, elégedetlenné. Nagyon magas csúcsra juthatsz fel, ha egydimenziós vagy, de csupán egy csúcs leszel. Én azt szeretném, ha egy egész Himalája-láncolat lennél; nem csupán egy csúcs, de csúcs csúcs hátán.

Osho

Én nem hiszem az égről,
mit prédikál a pap,
tebenned hiszek én csak,
bűvös szem, földi nap!

Heinrich Heine

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom