VELED kedvenc idézetei

Ha meguntad az áldozat szerepét, akkor nem kell mást tenned, mint megtanulni örülni annak, hogy létezel. Nem nehéz, csak hagyd, hogy ok nélkül is mosolyra húzódjon a szád.

A. J. Christian

Amint nem félsz kitárulkozni, amint nem félsz megélni és felvállalni magad, a szeretet előtör belőled. Mert csak belőled fakadhat fel. A szeretet nem az adok-kapok, hanem csak az adok! Amikor a szeretetben élsz, nem gondolsz semmire, egyszerűen csak adsz. Egyszerűen csak elvihetnek tőled mindent.

A. J. Christian

A szem a lélek tükre, és visszatükröz mindent, ami rejtve van. De a belülről fakadó ragyogáson kívül más szerepe is van a szemnek: kifelé is tükörként működik. Azt is visszatükrözi, aki belenéz.

Paulo Coelho

228

Amikor azt mondod egy nőnek vagy egy férfinak: "Szeretlek", egyszerűen azt mondod, hogy: "A tested nem téveszthet meg. Látlak. A tested megöregedhet, de én látlak testetlen valódban. Látom legbensőbb magodat, a magot, amely isteni."

Osho

A szeretet éppen azt jelenti, hogy rá van szükséged, a másikra, akinek jót, szépet, kedveset akarsz adni, mindent, amit fontosnak tartasz, amiről tudod, hogy az ő lelkét építi, szépíti, amitől valamilyen édes érzés járja át. És egészen nyilvánvaló, hogy csak ő fontos számodra, senki más.

Csitáry-Hock Tamás

Várni valamit, valakit, akármit, ami lehet, hogy meg sem érkezik. Talán nem jön, talán nem jár neked, talán nincs is rá szükséged. Te mégis azt érzed, nem megy nélküle. Csak vele, csak érte, csak általa. De valahogy mégsem történik semmi. Meg kell tanulni hagyni... hagyni, hogy az Élet tegye a dolgát. Ez a legnehezebb, de hidd el, van terve, veled is, mással is. Mindennek megvan a maga útja, Neked csak el kell fogadnod. Néha pedig ez a legnehezebb.

Oravecz Nóra

Nem kell túlkomplikálni. Ha egy férfi látni akar, ő keres. Ha veled akar lenni, megteszi. Nem egy nőnek kell őrült módjára, tíz körömmel belekapaszkodva mindent feláldozni. Csak ésszel. Egyébként is, akinek a figyelméért harcolni kell, az már rég nem jó. A legjobb dolgok maguktól jönnek. Erőlködés, játszmák, és buta hisztériák nélkül, tisztán, csak úgy belehuppannak az öledbe, amikor nem is számítasz rá. De ha elmegy, hagyd. Ha megteszi, fogadd el. Aki elmegy, az nem a tiéd. Aki elmegy, az sosem ért ide igazán. Majd jön olyan, aki fél percet sem tud lélegezni nélküled, mert annyira kellesz neki. Levegőt fog kapni, meg minden, de csak igazán akkor él, ha mellette vagy - és ezzel te sem leszel másképp. Feltöltöd és feltölt téged. Támogat és melletted áll. Harcoltok mindennel, együtt, és erőt merítetek egymásból. Mert ami jó, az valami ilyesmi. Ott aztán nem lesz megalázkodás, vagy épp önfeladás. Csak az van, hogy hisztek egymásban, és húztok előre. Az összes többi csak gyerekes és szükségtelen játszma.

Oravecz Nóra

Ne az egyetlen lány akarj lenni az életében, hanem az, aki számít. Akire gondol, akit szeret, akiért a világot is legyőzné. Az akarj lenni, akiért mindent feláldozna, akit értékel. Akit véd és támogat. Aki mellett lépked, akinek a kezét fogja, és soha nem hagyja magára, csak akkor, ha azt kéri. Az a lány akarj lenni, aki hagyja menni, ha menni akar. Mert akármennyire is fáj, fel tudod fogni, hogy vannak dolgok, amiket engedni kell. És egyébként is: aminek a tiédnek kell lennie, az bizony a tiéd is lesz, jöhet bárki a képbe, porszem lesz ahhoz, hogy a dolgokon változtasson. Mert bizony aminek meg kell történnie, az megtörténik. Amelyik csóknak el kell csattannia, az bizony el fog csattanni.

Oravecz Nóra

A szeretet nagy úr, de ha nem viszonozzák, csak szenvedés. Lépj, ne ragaszkodj a múlthoz, ahhoz, ami egyszerűen nem megy, mert másképp rosszul fogod érezni magad. Tudd elfogadni, ha valaminek vége van. Hiszen minden csak addig tart, ameddig téged szolgál.

Oravecz Nóra

Tudd, hogy mire vágysz, higgy benne mélyen, és ne hagyd, hogy bárki összetörje azt, amiben hiszel. Ha mégsem menne, pofozd fel magad szépen, mert az élet nem annyi, hogy elfogadod a kevesebbet. Tudd, és ha tudod belül, ha bízol benne, jönni fog. Minden ott van előtted, ott hever a lábaid előtt, de csak akkor tud jönni, ha felkészültél rá. Ha elfogadtad, hogy megérdemled. Semmire sem vágysz véletlenül. Ha érzed, hogy kell, és tudod, hogy mi, meg fogod kapni. Lehet, hogy nem rögtön, sőt, várnod kell rá, de jönni fog, hiszen semmi sem fordul meg ok nélkül az agyadban csak úgy... de ha egy percig kételkedsz, akkor ne is várd a legjobbat. Ha te magad sem hiszed el, hogy van olyan, hogyan is jöhetne?

Oravecz Nóra

Nincs olyan, hogy igazi. Szerintem. Olyan van, hogy jön valaki, és működik a kémia. Azt érzed, hogy érte képes vagy változni, lenyugodni, simulni, nő lenni, anya lenni, lassítani, adni, szeretni, ölelni, csókolni, harcolni, boldogan, és egy percig sem gondolkozol közben azon, hogy megéri-e. Hogy mi van, ha csak játszik veled. Mi van, ha ő is bántani fog, ha ez is fájni fog... Mert lesz olyan pasi, akinél ez meg sem fordul a fejedben, hiszen a fájdalom nem lesz opció. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz nehéz. Ó, dehogynem. De minden áldott nap az fog a szemeitek előtt lebegni, hogy megéri csiszolódni, mert együtt a legjobb.

Oravecz Nóra

Nem egymásra támaszkodni, hanem egymást támogatva előre menni. Ennyi a lényeg. Csak két teljes ember találkozásából születhet meg ez a fajta kapcsolat. Nem érdemes mással beérni, mert így egy mese az élet. Hagyjuk a másikat, hogy a maga útját járhassa, míg ő ugyanezt megteszi veled szemben. Nem irányítjuk egymást, de éreztetjük: számíthat ránk a másik, mellette vagyunk. Ő úgyis tudja, hogy te ott vagy neki, és ő is ott van neked. Ha valaki bántja a másikat, közösen, együttes erővel legyőzitek. Mert a jó játékhoz csapatmunka kell.

Oravecz Nóra

Semmi sem történik véletlenül. Egyetlen fal sincs ok nélkül körülötted. Okkal tartják tőled távol azt, akit. Nem véletlenül. Lehet, hogy csak ártana, vagy egyszerűen nincs itt az ideje. De érezd, érezd, hogy a legjobbat akarják neked, és tudod, talán halkan összemosolyognak, amikor azt gondolod, hogy ő a nagy ő, közben meg nem is, mert még nála is jobbat szánnak Neked - csak el kell végre hinned, és nem beérni kevesebbel.

Oravecz Nóra

Minden áldott nap hinned kell abban, hogy ami a tiéd, az a tiéd lesz. Amit neked szántak, az nem pottyanhat más ölébe, és ha megérkezett, ő bizony nem megy sehova. Visszajön, megsimogatja a buksidat, lehajol, egy puszit nyom rá, magához húz, és közli, hogy ő aztán marad, még akkor is ha a világ összedől. Feletted fog állni, hogy még véletlenül se zúzzon darabjaira. Mert ő ezért van. Hiszen ő érted van, te meg érte.

Oravecz Nóra

Hiányzik valaki, aki megölelne, aki melletted lenne. Ezért kell nyugton maradni. Nem nagyon akarni, nem hagyni, hogy az érzelmeid uralkodjanak el rajtad, hanem egyszerűen csak próbálni megmaradni egy normális szinten, olyanon, ahol nem határozza meg a napodat egyetlen személy jelenléte. Szeresd, ha érzed, de legyenek feltartásaid az elején, mert van, hogy a saját érzéseid csak a szeretethiány kivetülései, és nem is valósak. Ha egy hónap után is érzed, azzal már számolhatsz, de ne higgy a fellángolásoknak. Tudd, hogy melyik az igaz, és a nem valódi.

Oravecz Nóra

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom