Sermo kedvenc idézetei

Kedves Utókor!
Ha nem lettetek igazságosabbak, békeszeretőbbek és általában véve értelmesebbek, mint amilyenek mi vagyunk (voltunk) - no, akkor vigyen el benneteket az ördög.

Albert Einstein

101

Bizonyos kulturáltsági szint nélkül nincs komikum.

Daniel Pennac

Az amatőrök elismerést akarnak. A profik pénzt akarnak keresni.

Alan Greenspan

Nem lehet olyan különös és valószerűtlen dolgot kigondolni, amelyikről valamely filozófus ne beszélt már volna.

René Descartes

Minden álom menekülés, még ha nem arról szól is.

Colson Whitehead

Igazságos lehet ugyanannak az embernek a legellentétesebb megítélése is, ez csak megvilágítás dolga, és egyik megvilágítás sem esik nagyobb súllyal a latba a másiknál.

Francois Mauriac

Ó, a szív még a halál kapujában is gyötör bennünket, mintha adósunk volna a szenvedély utolsó részletével, és nyomasztó súlyával ránk nehezedik, mikor pedig már úgyis összeroskadunk.

Francois Mauriac

Féltem; az érintkezéstől, a csóktól, attól, hogy nem tetszem neki, és hogy nem lesz megelégedve velem. De miután egy ideig így álltunk, és én éreztem az illatát, testének melegét és erejét, minden természetessé vált.

Bernhard Schlink

Hiába, aki szeret, annak osztoznia kell a szeretett lény sorsában.

Mihail Bulgakov

Életem játék,
gyermek vagyok karodban,
boldog ajándék.

Bodnár László

Most nem szeretlek.
Most magamnál is jobban.
Most nem is tudom.

Fodor Ákos

Titkok-titka, te,
nem vonásaid szépek:
arcod gyönyörű.

Fodor Ákos

Egyre kevesebb
az, ami hiányzik - de
az egyre jobban.

Kipke Tamás

233

Ha az ember a szívére hallgat, mindig szamárságot csinál.

Nyírő József

Megláttam az angyalt a márványtömbben, és addig véstem, míg ki nem szabadítottam.

Buonarroti Michelangelo

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom