Riniti kedvenc idézetei

Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek.

Heltai Jenő

Ígérd meg azt, hogy kezed kezemből vissza nem veszed,
s akkor is szeretni fogsz, mikor már én is vén leszek.

Heltai Jenő

Ritkán látszik meg a sárról, hogy hópehely volt azelőtt.

Heltai Jenő

Akik nekünk adták teljes bizalmukat, azt hiszik, ezzel jogot szereztek a miénkre is. Ez tévedés: ajándékkal nem szerez az ember jogokat.

Friedrich Nietzsche

Tettem, amit tettem, hittem, amit hittem,
ha nem volt, aki vigyen, hát magamat vittem.

Halott Pénz

A tapasztalat olyasvalami, amihez csak közvetlenül az után jut az ember, hogy szüksége lett volna rá.

Arthur Bloch

Ne gyászolj! (...) Felejts el engem addig a határig, amíg már nem zavar a rám való emlékezés. Egészen ne! Az fájna! De legyek én körötted valami szelíd és nem bántó emlék, olyan, akire jólesik gondolni, de már nem könnyeztet meg. Ne úgy jussak az eszedbe, hogy belerándulj a fájdalomba, hanem úgy, hogy elmosolyodj.

Szabó Magda

Isten mindig tudja, kinek mennyi időt szánt a Földön.

Lakatos Levente

A vágy elfedhető, de kiradírozhatatlan.

Lakatos Levente

Az akarat nagyon fontos. Csak az akarat erősebb a vágynál.

Lakatos Levente

Szeretnélek boldoggá tenni, amiért fényem lettél a sötétségben. Az enyémnek akarlak tudni, és a tiéd szeretnék lenni. Szeretném, ha te volnál minden ébredésemkor az első, a halálos ágyamon pedig az utolsó, akit látok. Szeretném, ha ezentúl minden kellemes és kellemetlen emlékünk közös volna, amelyeket hosszú évek múltán, a kandallónkban lobogó lángokon merengve, nosztalgiázva idézhetünk. Mert te vagy az, aki jobb emberré tesz. Aki támogat, aki ösztönöz, aki megerősít, és aki mellett mindezek ellenére attól sem félek, hogy jelentéktelen ember maradhatok.

Lakatos Levente

Gyászold a vereséget, mert számos, de örvendj a győzelemnek, mert ritka.

A fiúk a klubból c. film

Minden időben szeret, a ki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére.

Biblia

Az embernek sem sikerülhet minden, még az Istennek is csak két dolog sikerült: a tavasz meg a ló.

Curzio Malaparte

Bölcs embernek ló való, mert lóvá tesz az ember, és emberré a ló.

Jókai Mór

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom