P.rincess kedvenc idézetei

Minden helyzetben élni kell. És megélni mindent, amit csak lehet. Hiszen a ma ma van, nem várhatunk a holnapra, a jövő hétre, hónapra, évre. Csak az a miénk, ami elmúlt, és amit éppen megélünk.

Csitáry-Hock Tamás

Mindenki hordoz magában egy erdőt, ami csak az övé, amit kívülről ismer, és ahol biztonságban érzi magát. Nincs szebb dolog a saját erdőnél.

Alex Schulman

Nem vagyok bűnös és nem vagyok gyilkos,
De nem vagyok szent.
Nem vagyok padlón és nem vagyok mélyen,
De nem vagyok fent.

Sing-Sing

A csend csak hallgatást szül, míg a beszéd még több beszédhez, több eszmecseréhez, több problémafelvetéshez, több tudatossághoz és több változáshoz vezet.

Ran Gavrieli

Az igényeim nem növik túl a lehetőségeimet, sokkal jobban örülök annak, amim van, mint vágyakoznék azok iránt, amik hiányoznak.

Máté Bence

Jó helyre születtem, egy olyan családba, ahol engedtek kibontakozni, és nem nyesegették a szárnyaimat. A szüleim mindig biztattak, hagyták, hogy végigvigyem a terveimet és megtanuljam saját magam eldönteni, hogy valami jó vagy rossz. Erre az alapra jól lehetett építkezni.

Máté Bence

Ha a férjem gyenge lesz, és csak azért marad velem, mert nem elég erős ahhoz, hogy elhagyjon, megbomlik közöttünk az erőegyensúly. Ha én kerülök fölénybe, és én diktálom a feltételeket, az már egy másfajta kapcsolat lesz, amelyben nem kérhetek tőle védelmet, biztonságot, erőt. Márpedig nem szeretnék olyan férfival élni, akit nekem kell oltalmaznom, és akinek én mondom meg, mit csinál hat vagy mit nem. Megszelídíteném, legyűrném, végül meg otthagynám. Nem nekem való. Nekem nem a győzelemre, hanem a végső döntetlenre kell játszanom.

Bolgár György

Sosem foglalkozni a halállal, amikor meg már érkezik, késő. Ha így vinne el az ördög, szívesen élnék akár száz évig is.

Bolgár György

Muszáj vonzónak tartanom magam, mert különben más sem fog annak tartani.

Kováts Adél

Amennyiben nem sikerül úrrá lennünk szorongó érzéseinken, aggodalmainkon, félelemmel teljes lelkiállapotunkon - hiába élünk!

Tar Károly

Minden sértés, lekicsinylés, szívgyötrés, lelki bánat, jelképes és valóságos pofon stb. fájdalmat okoz. Ha kapjuk, magunkon tapasztaljuk. Ha adjuk - gondoljuk el - hasonló fájdalommal jár. Igyekezzünk, ne okozzunk fájdalmat egymásnak!

Tar Károly

Az önzés süketté és némává tesz bennünket.

II. János Pál

Hogy van ezer vész és válság, az igaz, de (...) mint megígérte a végzet, békés hon vár ránk.

Vergilius

Az ember eleve mulatságos lény, mindenki a maga módján. Az ismétlődő gesztusaink, ahogy képtelenek vagyunk túllépni az unalmas önismétléseinken. Mindez mulatságos, ha éppen nem tragikus.

Nádas Péter

Ha valakihez tartoztál, valamit nála hagysz magadból.

CSI: A helyszínelők c. film

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom