Memo kedvenc idézetei
A Hold hűséges társ. Sosem hagy el. Mindig ott van, állhatatosan néz, ismer minket világos és sötét pillanatainkban is; örökké változik, ahogy mi is. Mindennap más változatában jelenik meg. Néha gyenge, néha sápadt, néha erős és nagyon fényes. A Hold megérti, mit jelent embernek lenni. Bizonytalanság. Egyedüllét. A tökéletlenség krátereivel tarkítottság.
Az érzelmi éhezés létező valóság. Az érzelmi elhagyatottság és elutasítottság érzése fizikai és érzelmi fájdalmat okoz és pánikot kelt.
Negyvenévesen büszkén hirdettem, hogy mindenkit túl fogok élni. De arra nem gondoltam, hogy mennyire magányos lesz az ember, ha mindenkit túlél.
Amikor az ember szíve megszakad, akkor valami olyasmit érezhet, hogy mennyire tökéletesen egyedül van ezen a világon.
Van úgy, hogy mindenünk megvan a világon, és még sincs nálunk magányosabb ember - ez a magány legbizarrabb formája.
Nem arra születtünk, hogy egyedül éljünk, sem arra, hogy beolvadjunk a tömegbe.
Nincs senkim, nincs semmim ezen a világon,
Nincs semmi oly nagy, mint az én árvaságom,
Szivem fel-feldobog, szeretni szeretne,
S olyan sincs, aki egy jó szót odavetne.
Mindenki otthagyja az embert. Talán nem mindig fizikai értelemben. Hanem érzelmileg.
Bennem megvan a lehetőség a szeretetre, de az egész benne van egy elzárt térben. A szomorú az, hogy ez az élet, amit élek, csak egyre inkább betokosítja a lehetőségeimet.
Én sosem gyűlöltem az embereket. Ők gyűlöltek engem. Ők nevettek ki engem. Ők hagytak el engem. Ők zaklattak engem. Ők támadtak meg engem. És igen, megtanultam nélkülük élni. Nélküled. A mama nélkül. Mindenki nélkül.