Koko86 kedvenc idézetei

Alapjában véve önző alak vagyok. Túlságosan vágyódom a társaságodra, semhogy képes lennék azt tenni, ami helyes.

Stephenie Meyer

Nagyon szerettünk. S vége bár,
Édes óránk is volt nem egy;
Most sorsunk két ösvénye vár,
Melyen ki-ki útjára megy.

James Joyce

Nem az a baj... hogy egyedül sétálok. Nem az a baj, hogy egyedül ülök a padon, a kávézóban, a tengerparton. Nem az a baj, hogy egyedül alszom el este, és egyedül ébredek reggel. Sem az, hogy egyedül iszom a reggeli kávét, és eszem a pirítóst. (...) Nem az a baj, hogy egyedül. Az a baj, hogy nélküled.

Csitáry-Hock Tamás

Nem mondok le rólad... mert az életéről nem mond le az ember. És te az Életem vagy. Nappalom és éjszakám, boldogságom és fájdalmam, nevetésem és könnyem. Minden te vagy. (...) Mindened kell. Te kellesz, Kincsem. Elmondhatatlanul. Lemondhatatlanul.

Csitáry-Hock Tamás

Számomra névnapod ugyanolyan nap, mint az esztendő többi szürke napja; drága lényed teljes sugárzással messziről is beragyogja életem minden pillanatát.

Keszei István

A lekaszált rétek tarlóján pókhálók ragyogtak, amelyeket nappal sosem lehetett látni, és a nap vörös tányérja mintha megállt volna gondolkozni, hogy elszakadjon-e a föld peremétől.

Fekete István

Van a napkelte... a lenyűgöző. A talányos. Hiszen mindig más. Leírhatatlan, ahogy naponta más és más, pillanatról pillanatra más és más, milliónyi szépséget ad, leírhatatlan színeinek gazdagsága az élénk vöröstől a titokzatos halvány rózsaszínig. Talányosan mutatja meg magát neked, és talán magában hordozza napodat. Mindig elvarázsol, mindig rabul ejt. Megunhatatlan. De van, amikor nem így kel a Nap. Nem színekbe burkolózva, nem talányosan játszva, nem tündökölve. Hanem talán kócosan, álmos szemekkel, gyűrött arcocskával, nyűgösen. Nem ragyogva, nem pompázva. Mégis, mégis ez a legszebb napkelte, minden napfelkelte közt a legcsodálatosabb. Aki talán minden reggel ilyen, kócos, álmos, gyűrött, nyűgös... mégis, megunhatatlan. Mert a legszebb napkelte. Ő. A Kedves...
Létezik ilyen napkelte.

Csitáry-Hock Tamás

Szükségem van rád... nem a szépségedért. Nem a mosolyodért, a nevetésedért. Nem a jókedvedért, az érintésedért. Nem azért, mert csodálatos veled a találkozás. Nem a tópartért, nem a templomért, nem az ölelésért. Nem a közelségért. Nem csak ezért. Hanem a rossz kedvedért, az aggodalmaidért, a fájdalmaidért. A fáradtan is szép arcodért. A szúrásodért, a kemény szavakért, a távolságért. Mindenért. Mindenért, ami te vagy.

Csitáry-Hock Tamás

Amikor gondolok rád, nem "eszembe jutsz". Hanem a lelkembe. Mert nem az eszem gondol rád, hanem a lelkem. Nem csak egy-egy pillanatra, hanem folyamatosan. Nem tudlak, hanem érezlek. Nem gondolat vagy, hanem érzés. Nem távolság, hanem közelség. Nem ott, hanem itt.
A lelkemben.

Csitáry-Hock Tamás

A bőrödet sok minden melegítheti, de a lelket csak egyvalami. Egy másik lélek. A másik. És ha lelked megtalálja párját, akkor bújik hozzá, reggeltől estig, estétől reggelig. És melegíti. Akkor is, ha bőrödön a hideg szél fut végig. És ennél kellemesebb meleg nem létezik. Az Ő lelke.

Csitáry-Hock Tamás

Fázol... Hideg van, fúj a szél, szemedbe hordja a tűhegyes esőcseppeket. Utálod, már számolod, hogy még mennyit kell lépned a biztonságos meleg szobáig, csak be, be, be a hidegből. A szoba kellemes, meleg... De mi ez? Fázol. Tovább is. Hiába meleg, hiába duruzsoló kandalló, hiába... Mert nem a bőröd fázik valójában. Hanem a lelked. A lelked didereg. És nem tudja felmelegíteni sem kandalló, sem fűtött autó, sem pálmafás tengerpart. Mert egyedül van.

Csitáry-Hock Tamás

A pokol nem egy hely. Hanem egy érzés. A hiány érzése.

Csitáry-Hock Tamás

263

A szív (...) minden dobbanásával éltet. Élteti a testet. De a szív a lelket is élteti. (...)  Minden dobbanása egy-egy betű. Az első dobbanás egy "s" betű, majd egy "z" következik. Aztán jön az "e", az "r", megint egy "e", aztán egy "t", amit egy "l" követ, ezután ismét egy "e"-t üt, végül következik egy "k". És utána minden kezdődik elölről. Igen, van, amikor így dobog a szív. A szerető szív.

Csitáry-Hock Tamás

Ha van benned egy szeretet, amit valaki kiváltott belőled, ezt másnak nem adhatod, csak neki. Mert csak hozzá illik. Az ő lelkéhez formálódott, az ő lelkének rezdüléseihez alakult, az ő lelkének vágyaihoz igazodott.

Csitáry-Hock Tamás

Van a híd... Egy pici, romos erdei kőhíd. Talán évek, évtizedek óta nem lépett rá senki. Környékét belepte a gaz, köveit a moha. Már senkinek nem fontos. Ám egy napon két ember érkezik. Felfedezik a kis hidat. Felfedezik maguknak. Letelepednek rá. És ezen a napon a híd életre kél. Mert ezen a napon sokkal fontosabb küldetést tölt be, mint korábban bármikor. Ma nem a patak két partját fogja összekötni, hanem két ember szívét, lelkét. A híd, ha soha többé senki rá sem néz, akkor is fontosabb már, mint sok nagy társa, amelyek folyamok vizén segítik át naponta emberek ezreit. Két ember számára ez a pici, romos híd örökre híd marad.

Csitáry-Hock Tamás

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom