Kira1991 kedvenc idézetei

Jön egy fordulat, bekattan valami, és az ember érzi, hogy változás következik, sőt, már be is állt. (...) És többé már semmi sem lesz a régi, soha.

A felhők fölött 3 méterrel c. film

Miért olyan nagy baj, hogy esetleg fájni fog a változás? Szerintem nem baj. Amikor az ismeretlenbe ugrom bele, akkor nem tudom, hogy ami következik, az jó lesz-e vagy rossz, egyet azonban biztosan tudok: hogy mind a jóval, mind a fájdalommal hajlandó leszek szembenézni. Akár pozitív, akár negatív élményben lesz részem, mind a kettővel elboldogulok, mert önmagamban elfogadtam a jót és a rosszat is. A sikereket és a kudarcokat is fel tudom dolgozni, meg tudom oldani, sem az örömtől, sem a fájdalomtól nem félek. A legfontosabb, hogy amikor beleugrom az ismeretlenbe, érezzem, hogy merek élni - mert az élet szép!

Csernus Imre

Vannak ajtók, amik nem maradnak örökké nyitva. Az elszalasztott lehetőség soha nem tér vissza, és ha csak várakozol, az nem jelenti azt, hogy erős vagy, vagy azt, hogy igazad van. Néha csak annyit jelent, hogy félsz a változástól. Mindenkivel előfordul. Tudod, mire jöttem rá? Az élet túl rövid.

Everwood c. film

Ne a változástól, az állandóságtól félj!

Lao-ce

Nem baj, ha olyasvalakit szeret az ember, aki nem szereti viszont, de csak akkor, ha az illető rászolgál a szeretetre. Ha kiérdemli azt.

Cassandra Clare

Ennek a férfinak született; és életének annyi évét töltötte azzal, hogy próbálta elfogadni: ez a férfi más nőnek született.

Julia Quinn

De hát szeretem! Évek óta szeretem. A szerelem nem változhat közönnyé egyetlen pillanat alatt. Pedig azzá változhat, azzá is változott. Soha nem is létezett igazán, csak a képzeletemben. Sohasem szerettem igazán Ashleyt, csak azt az álombeli királyfit, akit elképzeltem. Valakit szerettem, akit magam alkottam magamnak, és aki éppen olyan halott, mint Melly. Elképzeltem valakit. Csinos ruhát varrtam neki, és beleszerettem... és akkor jött Ashley, nap sütött a hajára, délcegen ült a lovon, és bármennyire más volt, de rám mosolygott. Ráaggattam a ruhát, akár illett rá, akár nem, és minden szép álmomat. És nem akartam meglátni, milyen valójában. Továbbra is a ruhát szerettem, és nem őt, egyáltalán nem őt.

Margaret Mitchell

Valami baj volt a világgal, az élettel. Valami sötét, félelmes árnyék feküdt rá mindenre, mint valami eloszlani nem akaró köd. És egyre sűrűbb lett.

Margaret Mitchell

Nekem sohasem volt türelmem ahhoz, hogy összeszedjem a törött darabokat, összerakosgassam és ragasszam őket, és azt mondjam, hogy a ragasztott éppen olyan jó, mint az ép volt. Ami eltört, eltört, és én szívesebben emlékezem vissza, milyen volt fénykorában, mint hogy egész életemben nézzem az összeragasztott törött részeket.

Margaret Mitchell

A könyvekben minden benne van. Minden szépet, bölcset, fontos dolgot leírtak valamikor. Lehet valaki annyira arcátlan vagy öntelt, hogy ezt tagadja? De hát ki is akarná tagadni? Az ember azért olvas, hogy érezze az életet, hogy életre keltsen a maga számára olyan dolgokat, amelyeknek létezéséről addig nem tudott. Azoknak a tekervényeknek az agyban mindnek megvan a maga funkciója, némelyik ki sincs használva, minden idegvégződés ingerületre vár. És ez mind benne van a könyvekben. Minden. Az egész őrült világot megtalálod bennük, ha tudod, hol keresd. Az olvasás nem menekülés az életből. Az olvasás az élet. Életet teremt.

Adam Kennedy

Nem hiszek a kötelező olvasmányok listáiban. Nem hinném, hogy az embereknek elő kell írni, hogy mit olvassanak. Ezzel azt kockáztatjuk, hogy az olvasás kötelességgé válik, ami oda vezetne, hogy az olvasók meggyűlölnék a szegény írókat. Szerintem jobb, ha mindenki szabadon olvashat, és megtalálhatja a saját kincseit. Mindenki lelje fel azokat a könyveket, amik gazdagítják a belső világát, lelkesítik és ábrándozásra késztetik. Akár olyan is lehet, amit én személy szerint ki nem állhatok. Nekem az ellen sincs kifogásom.

Susanna Clarke

Vannak egyszer használatos könyvek, az ember elolvassa őket, talán még tetszik is neki, élvezi, de sejti, hogy soha többé nem veszi a kezébe, akár ott is hagyhatjuk a vonaton a következő utazónak. Vannak viszont többször használatos könyvek, azokra időről időre gusztusunk támad, öt- tíz évenként belelapozunk, esetleg megint elolvassuk, és az a vicc, hogy ezek mindig mások, valahányszor beléjük mélyedünk. Tulajdonképpen csak ilyeneket érdemes tartani otthon, ami a szépirodalmat illeti.

Vámos Miklós

A jó könyveket el kellene tiltani, hogy olvassák is őket.

Móra Ferenc

A könyvek a legcsendesebb és legkitartóbb barátok; a legelérhetőbb és legbölcsebb tanácsadók, és a legtürelmesebb tanítómesterek.

Charles William Eliot

Minden szabadidőmet olvasással töltöttem. A könyvek megnyugtattak. Nem tudom, mások miért szeretnek olvasni. Én azért olvastam, hogy megvigasztaljam magam, igazoljam viselkedésemet, életemet összehasonlítsam a hősök sorsával, beléjük kapaszkodjam, hogy megismerjem és megértsem magamat és másokat.

Berkesi András

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom