Judici saját idézetei
Ha feltűnik valaki a múltadból, valahogy visszafejlődsz azzá, aki akkor voltál, amikor ismerted.
Vannak ilyen ritka pillanatok az életben - amikor a színek hirtelen színesebbek lesznek, minden felderül, tisztábban hallod a hangokat, jobban ízlik az étel, és mindig, minden egyes pillanatban ő jár a fejedben, közben pedig tudod, hogy a másik pontosan ugyanezt érzi irántad.
Mondd, miért adtál reményt és oly sok álmot,
Ha mástól akarod a boldogságot?
Mondd, miért fogadtad el szerelmes szívem,
És hogyha elfogadtad, most miért dobtad el?
Néha, még ha tudod is, hogy hol ér véget az út, az nem jelenti, hogy ne élveznéd az utazást.
Nincsenek csodák,
az élet megy tovább,
a múltam semmi más,
egy kettétört világ.
A remény olyan, mint egy üvegszilánk a talpadban. Amíg a húsodba vág, addig minden lépésnél fájdalmat okoz. De ha kihúzzák, vérzik ugyan egy darabig, és az is eltart egy ideig, amíg begyógyul, de a végén ismét tudsz járni.
A fájdalmas emlékek nem tapintatosan térnek vissza - berúgják az ajtót, és elárasztják az elmét.
A nemtudás - a bizonytalanság, a kétség - inkább olyan, mint a termeszek, vagy mint egy gyógyíthatatlan betegség. Belülről emészt fel. Nem tudod megállítani a rothadást. Nem tudod újjáépíteni magad, mert a kétség örökké gyötörni fog.