Janett kedvenc idézetei

Kérd a lehetetlent, aztán érd be azzal, amit valójában akartál volna!

Rachel Vincent

Az álmok bonyolultak. El is felejtettem, hogy a boldogság a mozaiknak csak az egyharmada. Néha olyan gyorsan rohanok az álmaim után, hogy kihagyok olyan mellékutakat, amelyek új és meglepő helyekre vezetnek. Pedig ez nem jelenti, hogy feladom az álmaimat. Nélkülük el is vesznék. Mert nincs annál csodálatosabb, amikor az egyikre rátalálsz, és egy pillanatra úgy érzed, sikerült. És az a pillanat tökéletes lesz.

Táncakadémia c. film

Az emberek ritkán vágynak arra, ami elérhető - és ez kegyetlenség.

Saul Bellow

Az olvasók és az álmodozók nem különböznek. Nem a világhoz ragaszkodnak, belső képeiket hajszolják csupán, és a többi olvasót és álmodozót hívják hozzájuk tanúul.

Laurence Plazenet

Az olyan helyekre vezető utakat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni.

Helen Keller

Tudta, hogy ami megesik egyvalakivel, az bizony megesik a legtöbbünkkel. Az életünk egyáltalán nem különbözött a többiekétől - még akkor sem, ha szeretnénk azt hinni.

Charles Bukowski

Még nem haltam meg, csak széthullóban vagyok. De ki nem? Mi mindannyian ugyanabban a süllyedő hajóban ülünk, és próbálunk jókedvűen evezni. Itt van például a karácsony. Ki a szarnak hiányzik? Aki kitalálta, annak biztosan sosem kellett nehéz csomagokat cipelnie. Nekünk viszont minden felesleges cuccunktól meg kell szabadulnunk ahhoz, hogy lássuk, hol is vagyunk valójában. Pontosabban, hogy hol nem vagyunk. Mert minél több cucctól szabadul meg az ember, annál világosabban lát. Az életben minden fordítva működik. Ha fordítva él valaki, a nirvána az ölébe pottyan.

Charles Bukowski

Az embereknek nincs semmi humorérzékük, mindenki halál komolyan veszi önmagát.

Charles Bukowski

Az a baj, hogy a rossz írók tele vannak önbizalommal, míg a jó írók tele vannak kétségekkel.

Charles Bukowski

Örültem, hogy nem voltam szerelmes, és hogy nem voltam kiegyezve a világgal. Szerettem mindenre haragudni. A szerelmes emberek gyakran ingerlékenyek, veszélyesek. Elvesztik a józan eszüket. Elhagyja őket a humoruk. Idegessé válnak, pszichotikussá, és unalmassá.

Charles Bukowski

Egy megrázó pillanat olyan változásokat indít el, amelyek hatását lehetetlen előre látni. Egyes részecskék összeütköznek, és így még közelebb kerülnek egymáshoz. Mások elsodródnak ismeretlen, izgalmas irányokba, és ott érnek földet, ahol a legkevésbé várnák. Szóval ezekben a pillanatokban éppen ez a legfontosabb. Nem tudjuk befolyásolni őket és a hatásukat, bármennyire is szeretnénk. Hagynunk kell, hogy a sodródó részecskék végre célba érjenek. És várnunk. A következő ütközésig.

Fogadom c. film

Ha távol vagyunk, képzelődünk. Induláskor sajgó szívvel hagyjuk magunk mögött a gyöngéd vonzalmakat, ugyanakkor azzal a furcsa érzéssel is, hogy kincset ástunk el a föld alá.

Antoine de Saint-Exupéry

Mondják, az idő enyhít.
Sohasem enyhített.
Valódi kín keményszik,
Mint kortól az erek.

Emily Dickinson

Az életben nem úgy van, mint a regényekben és színdarabokban. Nem szavalnak és szónokolnak megható szavakban a szomorú jeleneteknél, hanem hallgatva nézik egymást, egy-egy összefüggéstelen szó, ha kitör, - hanem ebben a némaságban, ebben a csöndességben van a legnagyobb tragikum s a szívek mélyén tombol a leírhatatlan, kimondhatatlan fájdalom...

Tutsek Anna

Valami fény sugárzott belőle. És egyszerre mindennek a színe megváltozott. A világ kitágult. Reggel örültem, hogy új napra ébredek. És nem volt határa semminek. Az emberek a világon, jó és szép volt valamennyi. És nem féltem többé semmitől.

John Steinbeck

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom