GerryK

Magas hegységben látunk egy völgyet, s azt fehér felhők egész tengere borítja. A felhők felszíne ragyogóan fénylik. Elindulunk a völgy felé. A levegő egyre párásabb lesz, majd fátyolos, az égbolt már nem kéklik; ritkás ködben találjuk magunkat. Hová lett a felhők tiszta felszíne? Eltűnt. Az átmenet fokozatos, nincs semmiféle felszín, amely elkülönítené a felhőt a magaslat tiszta levegőjétől. Érzékcsalódás lett volna? Nem; távolról így látszott. Ha jól belegondolunk, így van ez minden felszínnel. A tömör márványasztalt is ködnek látnám, ha az atomi skálán miniatűrré válnék. A világ dolgai mind elmosódottá válnak, ha közelről nézzük őket. Hol végződik pontosan a hegy, és hol kezdődik a síkság? Hol végződik a sivatag, és hol kezdődik a szavanna? Nagy szeletekre vágjuk a világot. Nekünk jelentéssel bíró fogalmakban kifejezve gondoljuk el, s azok egy bizonyos léptéknél bukkannak fel. (Carlo Rovelli)

Továbbiak...