Fatikusz kedvenc idézetei
- Semmi baja - mondta az orvos -, csak valami rettenetes kimerültség. Mit csinált maga, hogy ennyire elfáradt?
- Én? (...) Semmit. Éltem.
Tavasz, nyár, ősz, tél, öröm, bánat, szerelem, gyűlölet, születés, élet, halál.
Minden mindegy.
Te mindenkit szeretsz, ami azt jelenti, hogy neked mindenki közömbös.
A nevetés nem rossz kezdete a barátságnak, és végnek föltétlenül a legjobb.
A gyengéd, finom húrozatú emberek mindig ilyenek. Erős szenvedélyeik vagy szétzúznak mindent, vagy ők maguk roskadnak össze. Vagy megölnek valakit, vagy ők maguk pusztulnak el. Csip-csup bánatok, csip-csup szerelmecskék tovább élnek. De a nagy szerelmek és nagy bánatok saját teljességük által vesznek el.
- Mi a művészet?
- Betegség.
- A szerelem?
- Káprázat.
- A vallás?
- Divatos pótszer, a hit helyett.
A klasszikusok jellemzője, hogy ezerszer olvassa őket az ember, és mindig talál bennük valami újat.
- A halál nem más, mint álom!
- Igen, igen, csak éppen az a különbség, hogy ha meghaltál, és valaki elkiáltja magát, hogy "Ébresztő, kész a reggeli!", akkor sokkal nehezebben találod meg a papucsodat.
"Megismerhetjük-e" ténylegesen a világmindenséget? Ugyan, hiszen a kínai negyedben is alig ismeri ki magát az ember!
Nem hiszek Istenben (...). Mert ha Isten létezik, akkor mondd csak, bácsikám, miért van szegénység és kopaszság?