Cicaa kedvenc idézetei

Aki tudja, mit akar, az az utat is megtalálja, hogy célba érjen.

Verena Wyss

A csók a természet bájos kis trükkje arra az esetre, mikor a szavak feleslegessé válnak.

Ingrid Bergman

472

Az egyik percben még nyugodtan ültünk egymás mellett az ülésen, a másikban meg... már egymás karjaiban hevertünk. És csókolóztunk. Mint aki még sosem csinált ilyet. Nem is: mint akik régen sűrűn és élvezettel csókolóztak, de azután megfosztották őket ettől. Majd hirtelen újból egymásra találtak, és rájöttek, milyen jó az. A világon a legjobb. Úgyhogy újrakezdték. Alaposan.

Meg Cabot

267

Lefogta a karomat, és szájon csókolt. Olyan meglepetésszerűen ölelt át és olyan erővel, hogy az első pillanatban csak valami furcsa bénulást éreztem. Az egyik karomat kiszabadítottam, és ösztönös mozdulattal a mellének feszítettem. Aztán hamarosan felismerem, hogy védekezésem nagyon önigazoló védekezés, mert a lelkem mélyén kívánom a csókját és az ölelését. Hamar abba is hagytam a védekezést.

Berkesi András

Hagytuk játszani egymással a szájainkat, mint normális felnőttek a gyerekeket, és örültünk, hiszen a normális felnőttek is örülnek, ha a gyerekek olyan jól játszanak, hogy közben minden másról megfeledkeznek.

Szilvási Lajos

103

Vajon mezbe bújva, neves fővárosi csapatok ellen pályára lépve mitől félnének azok, akiknek legkedvesebb nyári játszópajtásuk az életveszély volt?

Fodor Sándor

Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!

Kimi Raikkönen

Nyújtsd mindig a legtöbbet! Ne elégedj meg azzal, ami vagy! Próbálj meg az lenni, ami lehetnél!

Dalnoki Jenő

Gyászold a vereséget, mert számos, de örvendj a győzelemnek, mert ritka.

A fiúk a klubból c. film

Mindig is a bajnoki címről álmodtam. A legfontosabb számunkra, versenyzők számára a kihívás - meg akarjuk tudni, hogy ki közülünk a legjobb, és nem egy vagy két versenyen, hanem az egész szezon tekintetében. A végső cél a bajnokság megnyerése, úgyhogy én ezért vagyok itt, és szerintem a többiek is.

Sebastian Vettel

Nincsenek példaképeim. A munkát, az elkötelezettséget és a versengést csodálom.

Ayrton Senna

Az emberek engem mindig teljesen figyelmen kívül hagynak a játékban. Senki sem várja tőled, hogy jó munkát végezz, aztán jobban dolgozol, mint azt akárki is gondolná.

Felipe Massa

Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsátva. Ilyen egyszerű!

Simon Tibor

A pályán ne vereségből tanulj, tanulj a győzelemből, jobb híján a döntetlenből. Rosszul lehet játszani, de nem nyerni akarni nem lehet.

Esterházy Péter

Egy napon felébredtem... és mosolyogtam. Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk. Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden.

Márai Sándor

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom