Beuss kedvenc idézetei
Ha szerelmes vagy, minden táncról azt képzeled, hogy igazi. Nem az! Vannak szép táncok, örömteli táncok, pillanatnyi boldogságot, kéjt és önfeledtséget adó táncok - de nem igaziak. Az igaz tánc kibírja a távolságot. Kibírja az öregedést. Kibírja az elengedést. Kibírja, hogy sokáig nem látom, nem ölel, nincs mellettem, máshol jár, messze jár, nem is gondol rám... de a közös zenét mégis hallja, s ha eljön az ideje, visszatér hozzám, és együtt forgunk tovább.
Amikor epekedve vársz egy pillantást, egy mosolyt, egy arcot, egy hangot... és mindez csak ritkán, pillanatokra, távolságtartón adatik meg, és nem tudod, nem tudhatod, mit hoz a jövő, akkor kegyetlen zsarnokká válik a szeretet. Elhatalmasodik benned, és legyőz. Felülkerekedik rajtad. Már nem a barátod, hanem az ellenséged. Felemészti előbb lelkedet, aztán egész valódat. Már nem szépet ad, hanem fájdalmat. Egyre nagyobb és nagyobb fájdalmat. Amit már nem tudsz elviselni.
Oly embert ismerni, kivel a távolság és a kimondatlan gondolatok ellenére is úgy érzed, megértitek egymást - e földet ez virágoskertté változtatja.
Sokszor elmondták már, hogy nem könnyű látni annak az értékét, ami állandóan a szemünk előtt van. A távolság és a vágy kellenek hozzá.
A szerelemnek hatalma van felettünk. Hatalmával gyógyít, vagy elpusztít minket.
Amint találkozik a pillantásunk, újra a hatása alá kerülök, akár egy tehetetlen vasdarab a mágnes ellenállhatatlan mozgásában.
Amikor egy vallási tan azt állítja, hogy Isten a szerelmet és a nemi vágyat csupán a fajfenntartás céljából eszelte ki, nyilvánvaló, hogy sem a szerelmet, sem a nemek vonzásának mélyebb, metafizikai okát nem ismeri. Mi nem "fajfenntartani" akarunk, hanem szeretni. Egybeölelni azt, ami kettéhasadt.
Aki álmodott, álmodik tovább. Nem mond le a csábító mélységről, a kifürkészhetetlen vonzásról, tiltott vidékre merészkedik, megkísérli megérteni a felfoghatatlant, látni a láthatatlant; újra meg újra visszatér hozzá, elszántan nekifeszül, lép egyet előre, aztán még egyet; így hatol be az ismeretlenbe, hogy ott a végtelen gondolatok elképesztő bőségére leljen.
Van a várakozás... Ami sokféle lehet. Várhatsz olyasmit, amit valójában nem vársz, de mégis, kénytelen vagy, mert nem kerülheted el. Várhatsz olyasmit, ami már megszokottan érkezik életedbe, ami közömbös, ami mégis, mindig érkezik, és elviseled. De van, amikor olyasmit vársz, ami már a várakozás idején különös varázzsal tölt el. Ami életedben csak nagyon ritkán fordul elő - ha egyáltalán megadatik valaha is. Várakozás egy találkozásra, várakozás Valakire, akit ismersz, mégis, most ismered meg. Akinek tudod az érintését, mégis, most érint meg. Akinek hallottad hangját, mégis, most hallod meg. Akinek érzed szépségét, mégis, most látod meg. Akinek ismered ölelését, mégis, most öleled meg. És várod. Várod ezt a találkozást. Várod, hogy megismerd, hogy megérintsd, hogy eggyé válj vele, hogy a találkozás csodája egy másik világba repítsen.
De most nem félek többé... igézetben élek. Mintha tudnám a varázsszót... De a varázsszó mindössze annyi, hogy szeretek valakit.
Ne várj tőlem alázatot; nem vagyok alázatos ember. Korlátlan vagyok és figyelmes, hűtlen és kíváncsi, érzékeny és kegyetlen.
Napról napra, lépcsőről lépcsőre megyek majd tovább ezen a különös úton... felfelé, vagy lefelé vezet ez a lépcső? Ezt nem tudom. De nem állok meg.