Idézetek - mese
A jó mese, mint egy játékos patak vize, mindig az eget tükrözi, akkor is, ha sáros partok között szalad.
A túlvilág is csupán egy ábránd, egy hiú mese, egy hazugság, melyet hatalmi érdekből találtak ki a hatalom emberei, a társadalom vezetői, hogy azzal vigasztalják meg, békítsék ki az emberiséget, azért a rettentő sok szenvedésért és igazságtalanságért, melyeknek e világon ki vannak téve, hogy féken tartsák őket, hogy fel ne lázadjanak.
Egy dolog, ha a szülőföldet el kell hagynunk: a történelem során rá-rákényszerültek erre emberek. De az, hogy nyomtalanul el is tűnik, egészen más. Akkor mese nincs, megszűnt a számodra meg a gyerekeid számára is.
Tudod, mit utálok a "boldogan éltek, míg meg nem haltak"-ban? (...) Hogy a boldogságnál a mese véget ér, pedig akkor jön a legjobb rész.
Csakis akkor van mese, ha van hallgatóság. A pap se prédikál egyedül a templomban az egérnek.
A mese mindegy, a mese mindig ugyanaz. A mesélés mikéntje és az érzelmi töltet, csakis ez a lényeg!
Mind őrültek vagyunk, nincs mese, csak az arányok számítanak, hogy mennyire, és hogy ki dönti el azt, hogy mennyire.
A valóság mindig mese is, mert több, mint amit egyszerre megragadni tudunk belőle.
Az a hiedelem, hogy van lélek, évezredeken át rabszolgasorban tartotta és kínozta az embereket. Fatális elképzelés. Az, aminek boldoggá kellett volna tennie minket, a lehetőség, hogy a fizikai halál után tovább élhetünk, valójában boldogtalanságot és kétségbeesést hozott ránk. Egyetlen életünket, amely megadatott nekünk, nem tartottuk eléggé becsben. A testünket, amely volt nekünk, nem tartottuk eléggé becsben. Mindezt egy jobb túlvilágba vetett babonás hit miatt. Önsanyargatás, kínzás, háborúk, holmi képzeletbeli paradicsomok miatt. A vallások legnagyobb bűne az, hogy bebeszélte nekünk ezt a marhaságot. A halhatatlan lélekről szóló mese mélységesen cinikus, a test viszont csodálatos! Benne, és csakis a test, a biokémiai folyamatok által jön létre a másik csodálatos valami, a szellem. A testtel együtt a szellem is kimúlik.
Az élet bizony nem éppen mese, barátocskám - de egyszer úgyis minden véget ér!
Ha életünket mesének látjuk, egyre inkább megkönnyebbülünk és felszabadulunk. Rá fogunk jönni, hogy személyes történetünk szubjektív oldalról tényleg átélhető ilyen módon. Mint ahogy lehetetlen meggyőződni arról, hogy az ébrenlét során történő dolgokat nem álmodjuk, végső soron azt a lehetőséget sem zárhatjuk ki, hogy mindez egy mese. Ez csupán rajtunk, saját értelmezésünkön múlik. E szempontváltás oldani fogja bennünk azokat a görcsöket és szorításokat, amelyek a mindennapjainkat oly banálissá és közönségessé teszik. Észrevesszük, hogy a színtér, ahol élünk, mesebeli hely, olyan, mint egy kacsalábon forgó vár vagy egy mandala palota, s eddig nem látott mélyebb valóságok kezdenek felsejleni.