Idézetek - mese
A mese mindennek az origója. Gyakorlatilag ebből származik minden irodalmi műfaj. Az is, amikor az ősember a szikla falába karcolta a barlangrajzokat. Ezzel elmesélte, hogyan ejtette el a vadat. Mert amit ábrázolni tudok, amit el tudok mesélni, azt birtokba is veszem.
Az ősi gesztus, birtokba venni a világot, a gyerekekben változatlanul él. Ebben segít a mese. Ezt a vágyat beteljesíteni.
A mese örök, mindegy, hogy mi a technikai körítés. Mindegy, hogy a gyerek számítógépezik, mert a kíváncsiság, ami gyerekké teszi, az megmarad.
Elindultam locsolkodni, harmatcseppet szórt a rét,
vadvirágok illatával megtöltöttem az edényt.
Térdig koptattam a lábam, úgy siettem hozzátok,
reméltem, hogy itt találom majd a legszebb virágot.
Megtaláltam, hervadozik, és ez bizony nem mese,
ezért kérdem a virágtól: meglocsolni szabad-e?
A meseterápiában nem a mese gyógyít. Még egyetlen mese sem gyógyított meg senkit. Abban a változási, fejlődési folyamatban, valamint létezési és gondolkodási módban van a gyógyító erő, amit a mese elindít. A cselekvésre való hajlandóságban és képességben, amit a mese pusztán aktivizál. A rejtett lehetőségek meglátásában. Abban a világképben, amelynek alapja a gondolat, a szó és a tett egysége: azt mondjuk, amit gondolunk, és azt tesszük, amit mondunk.
Aki látott már mesehallgató gyereket és felnőttet, annak feledhetetlen élmény, hogy a mese hallgatói egyfajta révületben élik át a hallgatott meséket. Valószínűleg nem azon merengnek, hogy vajon igazak-e a mese állításai, hanem épp annak bizonyosságában vannak, hogy ez csakis úgy történhetett, ahogy a mesemondó mondja.
Minden mese őrzi annak a kornak az emlékét, amikor az ember nem csak megérteni akarta mindazt, amit látott, hallott, érzékelt és tapasztalt, hanem a dolgok megkérdőjelezése, felülbírálása nélkül benne élt mindebben, mert ebből táplálkozott, ez volt saját természetes erőforrása. Úgy volt jelen a világban, hogy javára szolgált minden, ami körülvette, és ő is javára volt mindennek.
A mese maga az ige, mert alapjában a valóságra, az élet igazságaira épül. Sőt, az élet bizonyos dolgai, szerintem, pont a mesék őszinteségét igénylik.
Mindaz, amit lélekről, túlvilágról, Istenről beszélnek, nem más, mint kegyetlen mese. Kárhozat csak ezen a világon van - s az is csak az igazak számára.
Ha van egy közösség, akkor tudom, hogy nálam nagyobb, hatalmasabb, erősebb, segít rajtam, odatartozom. Az evolúcióban azért fejlődött ki ez a képesség, mert ez kellett a túléléshez. Ha már képesek vagyunk így absztrahálni, akkor ezt a hatalmast Istennek is elnevezhetem, vagy szellemnek, vagy ördögnek, abban ezután már semmi különös nincs. Az igazi nagy ugrás tehát az absztrakció képességének a megjelenése, aminek értjük a mozgatóerejét, utána a többi csak mese, amit a vallások istenről alkottak.
A mese örök. A mese pedig azért örök, mert a közönsége is örök. Amíg gyerekek vannak, addig mese is lesz, és a gyerekek sem változnak lényegesen, alapállásuk örök. Mert mi a gyerek viszonya a világhoz? Meg akarja ismerni, és meg akarja hódítani, és ebben segít többek között a mese is.
Ha valaki igazán meg akarja érteni egy cég - vagy akár egy egész társadalom - működését, azonnal el kell felejtenie azt a sok eszetlen baromságot, amit a politikusok próbálnak megetetni az emberekkel a képviseleti demokráciáról. Demokrácia mint olyan - ez a fogalom csak elméletben létezik. Ilyesmi egyszerűen nincs, ugyanúgy csak valami homályos mese, mint Isten vagy a Mikulás. Egyetlen dolog létezik az emberek bármiféle közösségében, ez pedig a hatalmi viszonyok hierarchiája. Vagy egyszerűbben: a hűbéri lánc.
Néha fantáziál az ember a jövőről, de olyankor eszembe jut az a mese, amiben az asszony tojásokat visz a piacra, és tervezgeti, hogy majd mi mindent fog venni az árából. Aztán végül összetörik az összes tojás.
A mese játék, csoda, hit és lélek. Mosoly mindenki lelkére. A mese az gyógyír, az befele és kifele is gyógyít.