Idézetek - érdek

Az egyik kolléganőm állandóan azzal szekál, hogy az interneten keressek szerelmet, de az ilyesmi egyáltalán nem érdekel. Valahányszor fénykép alapján rendeltem valamit, hervasztó volt az eredmény. Az emberek tiszta lököttek a számítógépükkel. Mélységesen hisznek benne, pedig csak egy eladandó árucikk egy kivilágított kirakatban.

Anna Gavalda

Én azt hiszem, hogy az ember akkor teljesítette a küldetését, ha mindazokat a képességeket, amelyek benne rejtőznek, felszínre hozza és átadja a többi embernek. Ehhez nem kell semmiféle különleges tehetség. Sokkal inkább szükség van elszántságra és kitartó erőre. Ha az ember a saját egyéniségét hozzáadja az egészhez, ha tesz valamit a köz érdekében, akkor nem élt hiába.

Mihály Tamás

A fogadalmakat nem az újévhez kötöm. Ha valamit megfogadok, kitűzök egy célt magam elé, akkor mindent megteszek annak érdekében, hogy elérjem - újévtől függetlenül.

Janza Kata

Nem az az érdekes, hogy milyen értékű az ajándék, hanem az, hogy személyre szabott legyen, hogy szeretetteli legyen. Egy pici apróság lehet, hogy sokkal többet ér, mint egy hatalmas nagy (...) csoda kütyü.

Kovács Kovi István

Külföldön dolgozni jó. Jó, mert érdekes. Az ember soha nem ismerhet meg úgy egy országot, mint amikor évekig ott dolgozik, ráadásul a nyelvet is tudja, legalábbis érti, és kíváncsi.

Szűcs Róbert Gábor

Az élet sokfélesége körülöttünk valami egészen csodálatos dolog. Tarka madarak, puha szőrzetű emlősök, lenyűgöző kétéltűek vagy hasznos földigiliszták: mindenhol van érdekes látnivaló. És éppen ez a mi gyenge pontunk: csak azt tudjuk megcsodálni, amit a szemünk érzékel. Ugyanakkor az állatvilág nagy része oly parányi, hogy csak nagyítóval, sőt inkább csak mikroszkóp alatt tárulkozik fel előttünk.

Peter Wohlleben

Ha annyit mondunk, hogy a sok milliárd látható csillag csak a Tejútrendszer egy részlete, és hogy további sok milliárd tejútrendszer van a sajátunkon túl, még nem sikerült megfelelően érzékeltetnünk a világegyetem méretét. Ahogy az emberi szemnek sem kellett megtanulnia a rádióhullámokat is érzékelni a túlélésünk érdekében, talán a tudatunk sem arra termett, hogy fel bírjuk fogni azokat a számokat, amelyekkel a csillagászok újabban foglalkoznak. Ahogy egyes kultúrák számfogalma kimerül az "egy, kettő, három, sok" sorozatban, jellemzően mindenki, ha egyáltalán belegondol az univerzum hatalmasságába, elintézi annyival, hogy "Föld, bolygók, Nap, messzi".

Richard Panek

A magam katonája lettem,
vállalom a harcot, ha kell;
fütyülök minden kínra és csak
lelkem nyugalma érdekel.

Szabó Lőrinc

Szülőként mindig vannak pillanatok, amikor adott esetben konfliktusba kell kerülni a gyerekkel - az ő érdekében.

Vágó István

A szív, vér, s szenvedély: nem angol, nem frank, nem magyar, hanem emberi. Az ember, s mit magának teremt a sors, azaz érdek, mindenütt ugyanaz; s ki rabjává alacsonyul, mindenütt alacsony.

Kuthy Lajos

Színészként nem játszom meg érzelmeket. Az érzelmek túlértékeltek. Sokkal jobban érdekel, hogy az emberekben a jelenlét élményét váltsam ki.

Clive Owen

Az emberek azért mennek vakációra, hogy új dolgokat lássanak és pihenjenek, de engem nem pihentetne, új dolgokat pedig akkor is lehet látni, ha mikroszkóppal nézzük a földet, vagy lerajzoljuk, milyen alakja van a szilárd testnek, ha 3 egyenlő átmérőjű henger derékszögben keresztezi egymást. Azt gondolom, egyetlen házban is annyi új dolog van, hogy évekig tart, amíg rendesen végiggondoljuk őket. Egy dolog azért érdekes, mert gondolkozunk rajta, és nem azért, mert új.

Mark Haddon

Az elképzelt jó mindig szürkének, unalmasnak, egyhangúnak tűnik, de az elképzelt rossz izgalmas, érdekes. Ám a megélt rossz valójában kiéget, tönkretesz, lehúz, bemocskol; a megélt jó ellenben felemel, kivirágoztatja szívedet, gazdagabbá tesz.

Böjte Csaba

A hit nem abból fakad, hogy bármit is biztosan tudsz. (...) Csak bátorságot kíván, hogy elfogadd: minden, ami történik, hozzon örömet vagy fájdalmat, a legnagyobb jó érdekében történik.

Dan Millman

8

Az egyéni érdek csak az állati természet folytatódása bennünk; az emberség csak az önzetlenséggel kezdődik az emberben.

Henri-Frédéric Amiel

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ