Müller Péter idézetei a szeretetről

Minden, ami él, szeretetből születik, és a szeretet is tartja fenn.

Járni megtanulunk. Futni is. Számolni is, írni is. Gondolkodni is. De a szeretet nem tanítható. Csak szeretettel.

Különös áramkörök vannak a mély, igaz szeretetben. (...) A szeretet olyan, mint egy rádió adó-vevő, hatalmas távolságokból is működik, ha össze vagytok hangolódva. Nemcsak veszi az adásodat, te is érzed, hogy veszi, visszajelez és válaszol.

Félelem és az igazi szeretet egymást kizárja. Az a szeretet, amit bármiféle félelem vagy szorongás motivál, nem valódi szeretet.

A szerető szív mindent átél, mindent eltűr, mindent megbocsát, mindent elnéz - s nem tud ítéletet mondani. Gyenge az igazlátáshoz. Túlságosan benne van a másikban, összekeveredik vele, átöleli, még a tüskéivel együtt is. Bármilyen riasztó bajt, vétket, hibát lát a másikban - ha egyáltalán lát! -, azt mondja: "Jaj, szegénykém!" Együtt fáj vele. Ha a másik a pokolba tart, sajgó, szomorú szívvel, de megy vele.

Az igazi szeretetben együtt működik a szív érzése az értelem tisztánlátásával.

Szolgálni (...) egy férfit is lehet, de csakis akkor, ha szabad vagyok mellette. Ehhez azonban nem elég, hogy "szeret". Az kell, hogy igazán szeressen! Ha elnyomottságot, kiszolgáltatottságot, a méltóságom hiányát élem meg mellette, biztos, hogy nem jól szeret. És én sem őt. Miért? Mert nem azt szereti, aki én vagyok - hanem azt, akire szüksége van neki, hogy a saját sorsát élhetővé tegye. Testileg, lelkileg és sok más okból.

Addig, míg igazán szeretünk: repülünk.

Az Igazi Szeretet: szabad. Én is szabad vagyok, te is szabad vagy - csakis akkor szerethetjük egymást. Ha valakitől függök, ha valaki mellett nem lehetek az, aki vagyok, ha valaki mellett nem vagyok szabad: nem is szerethetem.

Áraszd magad körül a szeretetet! A szeretet melegét. Akkor is, ha nem jár arra senki. Legalább te melegben vagy, ebben a jéghideg, közönyös világban. Akkor is, ha ez a meleg csak belőled sugárzik. Talán odajönnek köréd.

A szeretet kétfülű kosár, és az egyikünk jobban cipeli a terheket, mint a másik.

Csupán a szeretet - ha nem párosul a másik lényének mély megértésével - nem elég. Csak az lesz a tiéd, akit értesz is. Akit nem, az elvehető, elveszthető, el is felejthető. Nem lesz lelked és életed része.

Ha szeretsz valakit, át tudod élni. Belebújsz. És ki tudsz nézni a szemén. Lelkének múltjában tudsz járni. Fáj a fájdalma, és vele együtt kacagsz, vagy buggyannak ki a könnyeid. Tudod, hol van benne a gubanc. Sejted a sorsát. Gondolod a gondolatait. Megismered ördögeit és angyalait.

Aki a szerelmet nem ismeri, nem tudhatja azt sem, mi az, hogy szeretet.

Hétköznapi életünkben először vagyunk szerelmesek, s - jó esetben - csak utána szeretünk. A tűzből parázs lesz. De ez nem a hétköznapok útja. A józan, földi élet útja. Az öregedés útja. Hogy először lángolok érted, aztán parázzsá szelídülök - és végül kihűlök. Ahogy öregszünk, úgy válik a forróságunk meleggé, langyossá, majd végül hideggé.