Moldova György

Moldova György emberismerettel kapcsolatos idézetei

(13 idézet)

1934. március 12. —
Kossuth-díjas magyar író

Figyelés

Könyvek

Én már rég csak a gyáva és ingadozó hősökben hiszek, akik megteszik, amit kell, de százszor elátkozzák magukat, amiért a becsületes utat választották.

Bármilyen lelki nyomorban élek, ott még nem tartok, hogy képmutatásnak tartsam mások erényeit, csak azért, mert belőlem hiányzanak. Akadhatnak emberek, akik olyan tisztán halnak meg, amilyen tisztán másnak megszületni sem sikerül.

Nekünk, magyaroknak régi hibánk, hogy akik egyszer segítenek rajtunk, azokat tökéleteseknek képzeljük, és tőlük várjuk sorsunk megoldását.

Nem, az ember nem nevelhető. Természetét nem változtatja, csak ideig-óráig, és akkor is csak kényszerítésre.

Ami az embernek nem igazán fontos, attól könnyű elegánsan elbúcsúzni.

De nemcsak embereket gyűlöl. Gyűlöl maga körül minden szándékot, akár karrierre irányul, dicsőségre, akár egy nő megszerzésére. Gyűlöli, ha megvárakoztatják, mert úgy érzi, az idejével együtt őt magát is semmibe veszik, ha pontosan jönnek hozzá, azt hiszi, csak azért teszik, mert minél hamarabb túl akarnak esni a találkozáson vele. Pedig már elmúlt hatvanéves, honnan veszi az erőt ennyi gyűlölethez?

Nézze: maga nem nagy jellem, remélem, ezzel maga is tisztában van, de tehetséges léggömb, magasra szállhat, ne kösse magát egy olyan fához, amely akadályozza a felemelkedésben.

Már több esetben is megfigyelte: azok az emberek, akiket politikai vagy tudományos becsvágy hajt, nem sokat törődnek a nőkkel. Beérik azzal, hogy a hátukat biztosítják, majdnem mindig csúnya, de szívós, erőteljes feleségeket választanak, és az ő kezükbe rakják le egész érzelmi életük irányítását.

Sokat elbírunk, de aztán egy egészen apró teher alatt összeroppanunk.

A hangos ima általában nem Istennek szól, hanem a templom közönségének.

Senki sem szereti a hibátlan embereket. "Úgy tapasztalom, hogy azoknak az embereknek, akiknek semmiféle rossz tulajdonságuk nincsen, jó tulajdonságuk is átkozottul kevés szokott lenni." - mondta Abraham Lincoln.

A lelki vakok is bottal járnak! A különbség csak annyi, hogy nem támaszkodnak rá, hanem ütnek vele.

Az volna a legnagyobb üzlet, ha embereket vásárolnék annyiért, amennyit érnek, és eladhatnám őket annyiért, amennyire tartják magukat.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom