Moldova György

Moldova György bölcsességei

(9 idézet)

1934. március 12. —
Kossuth-díjas magyar író

Figyelés

Könyvek

Egy jó kérdéshez több ismeret szükséges, mint egy közepes válaszhoz.

Általánosságban szólva a múltat elemezhetjük, de nem vitatkozhatunk vele, Engels szavai szerint "ami megtörtént, az igazolta létét".

Közismert dolog, hogy semmi nem tudja leginkább elrontani a kedvünket, mint az, ha nem egyenként nézünk szembe a gondjainkkal, hanem valamilyen okból összegezni próbáljuk őket.

Számtalan dolognak az az egyetlen előnye, hogy nincs semmiféle hátránya.

Elindulni, megtenni az első lépést nem látványos, ennek nem a hossza, hanem az iránya számít, mégis az út nagyobbik felét jelenti, mert meghatározza, merre kell tartanunk.

Amíg szüleink élnek, addig egy kicsit gyerekek maradhatunk.

Egyre inkább kiderült, hogy más dolog szerelmesnek lenni a forradalomba, és más dolog házasságban élni vele. Mind a kettőhöz más típusú emberek kellenek, és nekem a magánéletben is jobban sikerültek a szerelmeim, mint a házasságom.

Én sohasem vettem komolyan azt, hogy nép vagy osztály vagy haza. Ilyen dolgok nem is léteznek, egyszerűen élnem kell valahol és valakik között. Ha egy ember azt mondja nekem: nép vagy haza, már tudom, hogy olyan dologra akar rábeszélni, ami nekem kellemetlen vagy hátrányos.

Ne árts azoknak, akiknek könnyű ártani! Magadat tiszteled meg, ha olyan ellenfeleket választasz, akik vissza is tudnak ütni.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom