Yehuda Berg

(8 idézet)

amerikai Kabbala Központ társigazgatója

Figyelés

Minden tettünknek következményei vannak. Amit teszünk, azt visszakapjuk végül, ezért jobb mindig szeretettel cselekedni.

Amíg tanulunk és fejlődünk, csak olyan döntéseket hozhatunk, melyek közelebb visznek egy jobb sorshoz. Minden, amit múltban tettünk, azzá a bölcsebb, erősebb, jobb emberré tett minket, akik most vagyunk.

Mindig lesz valaki, akit hibáztathatunk, és talán néha igazunk is lesz. De mit szeretnél jobban, hogy igazad legyen, vagy hogy boldog legyél?

Ha nem érted, hogy a dolgok miért vannak úgy az életedben, ahogy vannak, ne sürgesd az okok megtalálást. Rendben van, ha nem tudsz minden választ.
Bízni abban, hogy minden valami okból történik, olykor sokkal hatékonyabb, mint megtudni az okot.

Amikor feláldozzuk önző vágyainkat valaki más érdekében, akkor a sorsunkat jobbra cseréljük, amelyben mérhetően kevesebb káosz uralkodik. Vicces, hogy miért is tekintjük ezt áldozatnak? Valójában sokkal többet kapunk vissza. Az egyik kulcsa annak, hogy mindent megkapjunk, hogy hajlandóak legyünk bármiről lemondani.

65

Sosem az előttünk álló kihívások jelentik a valódi problémát. A probléma az, ha nem hisszük el, hogy le tudjuk küzdeni ezeket. A kétségeink, démonaink, korlátaink legyőzésének kulcsa, ha bizonyosak vagyunk benne, hogy azt tesszük, amit kell. Ha bizonyosság van bennünk, akkor nemcsak képesek vagyunk rá, hanem meg is csináljuk.

A kihívások azért vannak, hogy tanítsanak nekünk valamit, erősebbé tegyenek és megingassák azzal kapcsolatos hiedelmeinket, hogy mit vagyunk képesek legyőzni és mit nem. Amikor megértjük, milyen célt szolgál az előttünk álló kihívás, akkor feltárul előttünk az igazság: akadályok nem léteznek, csak lehetőségek, melyek által fejlődni tudunk.

Az ember természeténél fogva idegenkedik a fájdalomtól és a kényelmetlenségtől. Azt akarjuk, hogy minden simán menjen. Pedig ha mozdulatlanok maradunk, nem fogunk fejlődni. Ha mindig a biztonságos játszmát választjuk, álmaink sosem válnak valósággá. Nem kapjuk meg, amit akarunk, ha azt várjuk, hogy Isten a küszöbünkre helyezze azt. Magunkhoz kell ölelnünk a nehézséget és a változást, ha kiteljesedett életre vágyunk. Ha a hajó nem inog, az azt jelenti, nem tart sehová.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom