Wallace D. Wattles

Wallace D. Wattles

(24 idézet)

1860 — 1911
teljes nevén Wallace Delois Wattles, amerikai író

Figyelés

Könyvek

Minden egyes személy természetes módon el akarja érni mindazt, amivé válni képes. A belső lehetőségek megvalósításának e vágya az emberi természet lényegi velejárója - óhatatlan, hogy mindazzá akarjunk válni, amivé csak válhatunk.

Nincs egyszerűbb dolog, mint a látszat szerint gondolkodni; az igazságot elgondolni a látszatra való tekintet nélkül jóval nagyobb erőráfordítást kíván.

Nincs olyan teendő, amitől az emberek többsége inkább visszariadna, mint a kitartó és következetes gondolkodás - ez a legnehezebb munka a világon.

A lélek örömei az életnek csupán egy részét alkotják; nem jobbak és nem nemesebbek bármely más résznél.

Az élet - pusztán az élés tényének köszönhetően - önmaga megsokszorozásán fáradozik. Mindörökre egyre többnek és többnek kell lennie - kénytelen ezt cselekedni, ha egyáltalán meg akar maradni.

Az embereket meg kell tanítani, hogy alkotás, ne pedig versengés által akarjanak meggazdagodni.

Ha a jelenben úgy cselekszel, hogy az eszed már a jövőben jár, akkor jelenlegi tettedet már megosztott lélekkel teszed, így pedig nem érheted el, amit akarsz. A mostani cselekvésbe az egész lelkedet vidd bele!

Csak akkor élsz valódi életet, ha olyasmit csinálsz, amivel szívesen foglalkozol - igazi elégedettséget nem hozhat számunkra az élet, ha olyan tevékenységre kényszerülünk, amit nem végezhetünk szívvel-lélekkel.

Egy éretlen vagy csak részben fejlett elme számára nincs annál vonzóbb, mint hogy mások felett hatalmat gyakoroljon. Az öncélú parancsnoklás igénye a világ rákfenéje.

Minden eleven lénynek szüksége van erre a szakadatlan előrehaladásra. Ha az élet gyarapodása abbamarad, haladéktalanul a leépülés és a halál veszi át az uralmat. Látni, amint a halál egyes emberekben "terjeszkedni kezd", amint munkájukból visszavonulnak - nem él már bennük olyan vízió, ami annak szerepét átvehetné.

Nem az agy teszi az embert - az ember (a gondolkozása és a jelleme) teszi az agyat.

A gondolkozás egyben fejlődés is; az ember nem gondolkozhat anélkül, hogy fejlődjön. Minden egyes gondolat új gondolatot teremt. Ha leírsz egy ötletet, jönni fog a többi is, amíg be nem telik az oldal.

Akkor vagy igazán nagy és nemes lélek, ha képes vagy együtt élni azokkal, akik olyan dolgokat cselekednek, amelyeket te nem - és mégis megállod, hogy ne kritizáld őket, és nem avatkozol a dolgaikba.

Ne zavarjon, ha látod, hogy mások a jelek szerint rossz útra térnek; ne érezd, hogy közbe kell avatkoznod, és helyes útra kell őket terelned. Ne feledd, minden egyes személy tökéletes a maga saját síkján.

Ne engedd, hogy bárki rabszolgává tegyen, de óvakodj attól, hogy te magad tégy valaki mást saját rabszolgáddá helyesnek vélt nézeteiddel!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom