Victor Hugo

Hosszu fütty
fonja át
füstezüst
homlokát,
karcsu, rőt
háztetők
s csengettyűk
Párizsát.

Ha szeretünk, vagy szerettünk, ez elég. Ne kívánjunk többé semmit. Az élet kagylójának sötét redőiben más gyöngyöt nem találhatunk.

A jövő csak koldus kísértet, mindent ígér s nincs semmije.

Az ember hozzászokik a méreghez.

Az ostobaság csökkenését nevezzük haladásnak.

Egy életnek azok a legszebb évei, amelyeket még nem élt meg az ember.

Egy hadsereg inváziójának ellen lehet állni, de az eszmék inváziójának lehetetlen.

Van-e valaki, aki ne vette volna észre önmagán a lélek ama különös képességét, hogy a legviharosabb, a legszélsőségesebb helyzetekben is csaknem higgadtan tud okoskodni? Éppen ebben rejlik mindenütt jelenvalósággal bonyolított egységének csodája.

Mennél elvakultabb (...) a szenvedély, annál időtállóbb. És akkor a legszívósabb, amikor a legkevesebb benne az értelem.

Apáink Napóleonban csak azt az embert látták, aki vállrojttal tüntette ki őket, anyáink Bonapartéban csak azt az embert látták, aki elvette tőlük fiaikat.

A könyvnyomtatás kora előtti időben egyszerű hitszakadásnak számított volna a reformáció; a könyvnyomtatás forradalommá érlelte.

A gondviselés nagyon takarékosan bánik a nagy emberekkel. Nem pazarolja, nem tékozolja el őket. A kellő pillanatban küldi, a kellő pillanatban visszavonja őket, és csak oly események felett teszi őket úrrá, amelyekre rátermettek.

Nem szabad minden dolgot a költészet prizmáján át nézni. A költészet ama szellemes üveglencsék közül való, amelyek megnagyítják a tárgyak képét.

Hagyjátok, hadd dolgozzék az idő. A gyermek az anyja nézeteit vallja, a férfi majd apja nézetén lesz.

Boldog, ki elmereng az örök dolgokon.