Vavyan Fable

Vavyan Fable idézetei az életről

(67 idézet)

1956. március 20. —
eredeti nevén Molnár Éva, magyar regényíró

Figyelés

Könyvek

Meglehet, túl sokat éltem a fejemben-szívemben, és jóval kevesebbet a külvilágban, mai felfogással mérve nem voltam eléggé racionális. De tudod, épp ez a titka: nyugodtan képzelegj, álmodozz!

Lám, az egész élet csupán nézőpont kérdése. A szomorú persze nem lesz ettől vidám, ám ha így nézem, talán később leszek totál neurotikus. Ily módon egy lelket már megmentettem, nemde?

Pimaszul ifjan az ember önnönmagát szereti a legjobban, későbben viszont magát az életet.

Bár többnyire szerfölött kedves az élet, nélküled csak közepes lenne.

Nem eléggé adod át magad, és ez olyasmi, mintha falon keresztül akarnál ölelkezni. Az élethez ugyanúgy viszonyulj, mint a szerelemhez. Vedd azt könnyebben, természetesebben, merészelj könnyezni, mámorosodni.

Megérintem a nyakát, kulcscsontján egy golyó hegét, valamivel lejjebb a műtéti ösvényt. Ujjaim azt üzenik az agyam felé: a halhatatlanság kizárt. Nincs vénülhetetlenség, az idő lóháton jár. Talán tékozlóbb lenne az ember, ha az öröklét játszana vele. Csakhogy az élet futóbolond, még csak füst sem marad utánunk, átvészelni kevés. Kihívás. Le kell játszani.

A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet.

Élet ez?! Ez?! A harag, gyűlölet, gonoszvágy? Ezek a szánalmas vonások főként a lidércekre jellemzőek, akik abszolút nem tekinthetők sem élőnek, sem embernek. Egy Fulghum nevű író szerint nem az élet értelme a fontos, hanem az életben rejlő értelem.

Bárkivel megtörténhet. Az ember rájön, hogy valahol elszúrta az életét. Nem szeretik eléggé, netán ő nem szeret eléggé, bárkit és bármit: hitvest, munkatársat, hivatást, napkeltét, az életet olyképpen, miként az zajlik - és a szervezet mindenféle baljós tünettel válaszol a megdöccent léleknek.

Mindenki a saját életének elrontója vagy felvirágoztatója!

Itt vagyunk mi, többmilliárdnyian, a magunk ezernyi bújával, bajával, a fejünkben hemzsegő, lüktető, számlálhatatlan érzéssel, gondolattal, impresszióval, és közülünk csak kevesen tudják elmondani magukat. Holott aki birtokában van bármilyen kifejező vagy teremtő képességnek, tudván tudja, ezért születtünk: magunkat elmondani. Elmondani újra és újra, s megannyiszor azt remélni: most megtettük, ezúttal már biztosan nem hagytunk ki semmit. Ám sosem sikerül mindent elmondani, ez már az utánunk következők feladata, és így tovább.

Miből gondolja, miért merészeli azt hinni, hogy ez volt a csúcs? Igaz ugyan, hogy fogalmam sincs, mi történt magával, de élettudásom azt súgja, nincs olyan, aminél rohadtabb nem jöhet. Mindezt csupán azért hozom szóba, nehogy azt higgye: ímhol a határvonal, ettől kezdve csak madárfütty és trallala lesz a világ. Mit tudom én, hogy elvált vagy elvetélt, meddőségi igazolást kapott vagy lekésett egy utóbb kisikló vonatot, nem is érdekel. Az már nem számít, ami volt. Attól féljen inkább, ami ezután jöhet. És jönni is fog. Mert ami elcseszhető, azt el is cseszetik, mindig. Erről szól a tündéri életünk.

A halandók leghőbb vágya az örök élet, azonban a halhatatlanok azért hajtanak évszázadokon át, hogy halhatóvá váljanak.

Tengerszem hártyás jegén táncolsz, hóval borított jegenyefenyők alatt. A hó szinte izzik körös-körülötted, gyöngéd kékre halványítva az éjjel feketéjét, a telihold elmosódik a párában, és mintha higanyezüstöt verítékezne, szellemképesek a csillagok, s oly közel hajol az ég a földhöz, hogy már-már összeölelkezik vele. Rideg gyönyörűség, téli mese. Az életed. Táncolsz, félszegen, attól tartva, hogy beroppan alattad a vékony jég, táncolsz, részegülten, már nem törődve a jeges mélységgel, s egyszer csak felemelkedsz. Felujjongsz, hiszen szárnyalsz, ám ekkor elbotlasz, kékre-zöldre ütöd magad, de felkelsz, és kezded elölről, és folytatod, amikor megroppan a jég, és térdig merülsz a vízbe, kibotorkálsz és táncolsz, mígnem merevre fagynak a csontjaid, táncolsz lassulón, hanyatlón, s ha kibírod, felébred a Nap és megmelenget.

A sok kicsi szorongás képes összeállni egyetlen nagy depresszióba. Ez pedig kiolthatja azt a magas érzelmi hőfokú lángolást, amit Prométheusz lopott az emberek számára: az istenek tüzét. Szomorú, de sokan a közönséges szalonnapirító parazsat értik Prométheusz tüze alatt. Akinek valóban adatott belőle, az belehal, ha a láng kialszik. Ő azt is tudja, hogy nem mindenki kap belőle, ez ugyanis ajándék. Más felfogás Erósznak nevezi az érzést, még inkább varázst, amitől elevennek, az élet szerelmesének érezzük magunkat, amely által érzéki kapcsolatba kerülünk a világgal.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom