Vavyan Fable

Vavyan Fable

(951 idézet)

1956. március 20. —
eredeti nevén Molnár Éva, magyar regényíró

Figyelés

Könyvek

A lovaglás ugyanarról a tőről fakad, mint a szerelem, testek-lelkek közösítéséről szól, harmóniavarázs vagy szenvedélyes küzdelem is lehet belőle.

A képmutatók, hazugok, hízelkedők a lelkük mélyén mindig arra vágynak, hogy kimondhassák, amit valójában éreznek-gondolnak. Sokan leélik úgy az életüket, hogy erre nem adatik lehetőségük, de főként merszük; mérgező elfojtás közepette múlnak éveik.

Állítólag a zsenik másként élik meg a teljességet. Az egész ott van bennük, legbelül. Sehova nem kell menniük, a világ megy hozzájuk.

Aranyszabály, csak férfiaknak: ha a nő kérdez, ne válaszolj. Bármit mondasz, ellened fordítja. Kizárt dolog, hogy eltaláld, mit akar hallani. Ugyanis ő sem tudja.

Ne feledd: csak egyszer kelthetsz első benyomást!

Isten, ha létezel, mentsd meg a lelkem, ha létezik.

Ha elmegyek is, veled maradok; erre csupán a szeretet képes.

Hát persze, hogy szeretlek. Annyira szeretlek, hogy nem is gondolkozom rajta. Nem is hajtogatom. Olyan természetesen szeretlek, ahogy lélegzem, meszesedem, süketülök, hullajtom a hajam.

Vele takarózva aludtam el, s rémülten ültem fel reggel, tudván, hogy elment, hiszen fáztam.

208

Letartóztatom a tavaszt (...). Tömény drog.

Hanyatt fekve bámultam a lüktető eget, és hihetetlenül természetesen hangzott, amikor magam elé súgtam: szeretem. De hát miért szereted? Azért, amit látok benne, és azért, amit belelátok.

Annyiféle ember vagy, ahányan néznek és ahányan szeretnek és ahányan nem. Egymást gyűlölő személyek mindig azonosan érzékeltetik a másik utálatosságát. Ezért teszed okosan, ha közelről megszemlélsz valakit, mielőtt ismeretlenül elfogadod róla mások méltató vagy dorong ítéletét.

Kisdednél védtelenebb, aki nincs felvértezve mézesmázosság, talpnyalás ellen, aki játszva manipulálható.

Ha a közeledben vagyok távol tőled, az minden kínnál gyötrőbb.

Mind finomabban érzékeli a megfoghatatlant, és mert hagyta lenni, megizmosodott a képessége, mely megláttatja vele mások mélyeit, bármilyenek is azok; és egyre jobban hallja-érti, miről mesél a csend; és már azt is meri sejteni, honnan jön a varázslat.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom