Tóth Krisztina

Tóth Krisztina

(71 idézet)

1967. december 5. —
magyar költő, író, műfordító

Figyelés

Könyvek

Merülj, merülj, ne juss eszembe,
hogyha a nevem kérdezik,
ne gondoljak a te nevedre.

Kiraktalak a szívemben a képernyőre,
és az összes ikonom eltűnt tőle.
Nézlek egymagam - közben vívódom.
Légy a jelszavam! Légy a PIN-kódom!

Lemerül lassan ez az év is,
de bennünk mentve minden emlék.

Hihetetlen, milyen távolságokat képes bejárni az elme, miközben a test szinte magától, tőle függetlenedve működik.

Mégiscsak létezik valami titokzatos törvény, valami mélyebb igazságszolgáltatás, ami az átláthatatlan eseményeket és történeteket renddé alakítja.

Oldaltáskás, szatyros, hátizsákos embertől óvakodik a gyakorlott postára járó.

A gyerekkor nem apránként, fokozatosan ér véget, hanem egyetlen váratlan, visszavonhatatlan pillanatban, ami néha már a gyerekévek közepén, de néha csak fiatal felnőtt éveinkben következik el.

Pénzt (...) csak a reménykedőktől lehet kunyerálni, azoknak még nem mindegy, milyennek látja őket odafentről a Jóisten, ha egyáltalán lelát idáig. Azok időnként belekotornak a zsebükbe, mert azt hiszik, ha valami jót tesznek, azzal egy kis protekciót szerezhetnek odafent.

Az apróhirdetéseket át szoktam futni, mert az, hogy ki mit ad el, vagy mit szeretne venni, többet elárul egy kerület életéről, mint a manipulált, optimizmustól duzzadó beszámolók a felújított játszóterekről és szépülő parkokról.

Szerelmes vagyok az olasz nyelvbe. Elgyöngülök és meghatódom tőle. Olyan dallamosan, olyan lágyan lüktet minden mondat, hogy az ember egy hajszárító használati utasítását is költőinek és édesen titokzatosnak érzékeli.

Megvan az, amit szednék,
csak az adagolást nem értem.
Kockázatok és mellék-
hatások a tekintetében.

Ahogy a családban a hetedik,
gyanútlan nemzedék világra hozza
az oroszlánarcú, foltos csecsemőt,
ahogy a frissen festett házfalon
mégiscsak átüt az obszcén graffiti,
ahogy háztűznéző alatt előjön
a kisházból a húgy- és szarszagú,
félbolond nagymama, és a levesbe nyúl,
ahogy a fásult majomarcból kinéz
az idegen testbe élethosszig bezárt
makacs, legyőzhetetlen értelem,
úgy villan cinkosan rád egy-egy pillanatra
barátaid arcából a halál.

Minden máskor és másképpen jön el, mint
azt az ember valamikor remélte,
vagy el se jön.

Jaj, régi telek, hová lettetek?
És barátaim, kik hóvá lettetek,
és széllé már, fütyülve dátumokra:
visszaemlékszem hangotokra.

Halott nevek a mobilomban,
egyre többen: már hallhatatlanok,
de a jegyzékben számuk ott van,
ameddig én még itt vagyok.

Az élet nem jön rendbe, mert nem olyan, mint a csöpögő csap,
hogy kiszáll a szerelő, zseblámpával aláhajol, és megcsinálja.
Hogyha sokáig nem vagy itt, észrevétlenül elfolyik csak:
lejön a kóc, a szigszalag, és minden rohad a kő alatt, hiába.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom