Tóth Árpád

Tóth Árpád

(53 idézet)

1886. április 14. — 1928. november 7.
magyar költő, műfordító

Figyelés

Úgy éreztem: kezeid
Tartották ma a napot.

Elkopik az ember,
Elvásik az élet,
Édes szerelemmel
Én már sohse élek.

Színünk, ízünk, harcunk
Fakul, bomlik, vásik,
S helyünkre lopózik
Sok fiatal másik.

Megrontott tested már búsan rejti a mély sír,
Ám emléked örök kincse szivünk vigasza.

Fény vagy te is, lobogj hát,
Melegíts és égess,
Hinned kell, hogy a világ
Teveled is ékes.

Szeszélyes, bús ajándék
E rímes, furcsa játék,
Ó, zokog, bár negédes -
Fogadd szivedbe, édes!

Kedveseink! álmodjatok édes, szép siri álmot,
Őrt áll itt szeliden, s nem feled a szeretet.

Ezt sírja: élni, élni még!
Mert élni, jaj, sohsem elég!
Az élet örök táruló:
Aki nem éli, áruló!

Ifju virág volt, mit se tudott a lét viharáról,
S máris törve pihen, s törve sir érte szivünk.

Csönd. Ajkaim lezárvák.
Ringass: árva az árvát,
Igy, sírj csak, rámhajolva,
Meghalni volna jó ma...

Mint a szelíd tavaszalkony, olyan volt ifju halálod,
S gyász örök éje borult ránk a bus alkony után.

Pihenj, szerelmem! nézzenek a boldog
Élők, mint nyugszol némán, hófehérbe,
Tündérmeséim édes Hófehérje.

Szívem virágit nyújtom át itt,
S kívánom szívből igazán:
Az Isten éltesse sokáig
Az én jó, kedves jó Apám!

Az én sok szép tavaszi álmom
S az én kevés diadalom,
Lássátok, mind el kell prédálnom,
S Vele mennem fiatalon.

És úgy érzem, e fájó arcnak
Nem lehet többé mosolya,
Mert ember vagyok én is, én is,
Az isten véres gyilkosa...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom