Thomas Mann

Vannak emberek, akikkel élni nem könnyű, de akikről lemondani lehetetlenség.

Aki jobban szeret, az alulmarad, és szenvedni kénytelen.

A nevetés a lélek csillanása.

A jó mindenkor elkésve jön, mindig későn készül el, amikor az ember már örülni sem tud neki istenigazában.

Testvérek is gyűlölhetik és megvethetik egymást. Ilyesmi előfordul, bármilyen borzasztóan is hangzik. De az ember nem beszél róla. Jobb eltussolni. Jobb nem is tudni róla.

Ha valakinek van fantáziája, az nem azt jelenti, hogy képes kiagyalni valamit, hanem azt, hogy képes a létező dolgokból létrehozni valamit.

Egy szakasz, hosszú szakasz az elválás. A viszontlátás: rövid fejezet, töredék csupán.

Boldogság az, ha az ember szeret és holmi apró, fortélyos közeledésekkel lopja meg szerelme tárgyát.

Amit gyásznak nevezünk, talán nem is az afölött érzett fájdalom, hogy halottaink nem térhetnek vissza az életbe, hanem fájdalom amiatt, hogy ezt nem is tudjuk kívánni.

Akit nem a szenvedés nevelt, örökké gyermek marad.

Vannak titkok a látszólag oly nyilvánvaló világon, és különös elhallgatások rejtőznek a kimondott szavak mögött.

Ami érdekes, az mindig egy kicsit hátborzongató.

Ám legyen szókimondó és goromba az, akinek teljesen igaza van.

A világ csak azért van tele kimondott szavakkal, hogy alattuk jobban elrejtőzködhessék az elhallgatott, és zajgásukba vesszen a titok, ami az emberek s dolgok mögött van.

A lelki depresszió egy bizonyos állapotában mindaz, ami bennünket rendes körülmények között bosszant, és belőlünk egészséges méltatlankodást vált ki, bágyasztó, tompa és hallgatag búbánattal üli meg lelkünket.