Thomas Mann

Thomas Mann

(185 idézet)

1875. június 6. — 1955. augusztus 12.
Nobel-díjas német író

Figyelés

Könyvek

Szeretett olvasni, mintegy mélyebb ösztön parancsszavára vonzódott a betűhöz és a szellemhez, fegyvernek érezte. De sose adta át magát teljesen egy könyvnek, sose feledkezett úgy bele, ahogy előfordul, ha az embernek az az egy könyv az egyetlen és legfontosabb, mint külön kis világ, melynek körén túl nem száll a tekintet, belezárkózik és elsüllyed benne, hogy még az utolsó betűjéből is táplálékot szívjon. Özönlöttek asztalára a könyvek és folyóiratok, valamennyit megvehette, ott halmozódtak körülötte, s míg olvasott, a még olvasandók tömege nyugtalanította. De a könyveket beköttette. Préselt bőrben, Siegmund Aarenhold szép névjelével ellátva, pompázatosan és önelégülten sorakoztak ott a könyvek, és súlyként nehezedtek életére: terhes kincsként, amelyet nem sikerült meghódítani.

A tökéletességen megpihenni örök vágya annak, aki kiválóságra törekszik; és a Semmi vajon nem változata-e a Tökéletesnek?

Milyen titokzatos frigyre kell lépnie a törvényszerűségnek az egyénivel, hogy emberi szépség származhassék belőle!

Majd minden művésztermészetnek veleszületett hajlama van rá, hogy igazat adjon a szépséget teremtő igazságtalanságnak, és hogy az arisztokratikus kiváltságok pártolásával és hódolatával erősítse azt.

A magányban némán szemlélődőnek megfigyelései elmosódottabbak s mégis élesebbek, mint a társas emberéi, gondolatai súlyosabbak, különösebbek, és mindig van bennük leheletnyi bú. Képek, benyomások, amelyeket egy pillantással, nevetéssel, egy eszmecserével könnyedén el lehetne intézni, mértéken felül foglalkoztatják, elmélyülnek a hallgatásban, jelentőséget kapnak, élmény, kaland, érzés lesz belőlük. Magány termi az eredetiséget, a merészen, meghökkentően szépet, a költeményt. Ámde magány termi a fonákot, az aránytalant, az abszurdot és a tilalmast is.

A világ csak azért van tele kimondott szavakkal, hogy alattuk jobban elrejtőzködhessék az elhallgatott, és zajgásukba vesszen a titok, ami az emberek s dolgok mögött van.

Vannak titkok a látszólag oly nyilvánvaló világon, és különös elhallgatások rejtőznek a kimondott szavak mögött.

Nem akarásból, úgy látszik, lelkileg élni nem lehet; valamit nem akarni megtenni, tartósan nem jelenthet élettartalmat: valamit nem akarni, és egyáltalán semmit sem akarni, tehát a parancsoltat mégis megtenni, talán túl közel van egymáshoz, semhogy a szabadság eszméje ne kerülne közöttük kutyaszorítóba.

A lélek megismerése egymagában menthetetlenül mélabússá tenne minket, ha a kifejezés öröme fel nem vidítana.

Boldogság az, ha az ember szeret és holmi apró, fortélyos közeledésekkel lopja meg szerelme tárgyát.

Mindenféle fajta világi hősiesség, minden harcias szellem, ideértve az udvari költészetet is, többé-kevésbé nyílt ellentétben állt a vallásos eszmével, és ezzel együtt a hierarchiával. Mert mindez "világiasság" és csőcselék volt az egyházzal, a szellem általa képviselt nemességével szemben.

Az egyház újító szelleme az évszázadok során abban nyilvánult, hogy az életadó gondolatot inkvizíciós módszerekkel kifürkéssze, megölje, máglyák füstjébe fojtsa, ma pedig küldöttei által forradalmi szelleműnek kürtölte ki magát, azzal a megokolással, hogy célja a szabadságot, a műveltséget és a demokráciát barbársággal és a csőcselék diktatúrájával helyettesíteni.

Az egyház, mint a vallási, aszketikus eszme megtestesítője, lényegét tekintve távol áll attól, hogy pártfogója és támasza legyen a megmaradni akarónak, tehát a világi műveltségnek, az állami jogrendnek, hanem épp ellenkezőleg, kezdettől fogva a legradikálisabb, mindent gyökerestül felforgató forradalmiságot írta zászlajára; hogy minden, ami magát megőrzendőnek véli, s amit a lágymelegek, a gyávák, a konzervatívok, a polgárok megőrizni próbálnak, tehát állam és család, világi művészet és tudomány mindig csak a vallásos eszme és az egyház ellenére, azzal tudatosan vagy öntudatlanul szemben állva maradtak fenn, lévén az egyház vele született törekvése és törhetetlen célja minden fennálló világi rend felbomlasztása és a társadalom újjáalakítása az eszményi, kommunista istenállam, a civitas Dei mintaképe szerint.

Ami érdekes, az mindig egy kicsit hátborzongató.

A megismerés és kifejezés bátorsága: ez az irodalom, humanitás.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom