Friss
Közösség
Kövess!
Szűrők
Terry Pratchett

Terry Pratchett

(87 idézet)

1948. április 28. — 2015. március 12.
angol író

Figyelés

Könyvek

Az ember óvatosan kívánjon bármit is. Sosem lehet tudni, ki fogja meghallani. (...) Esetleg előfordulhat, hogy valami csak sodródik az univerzumokon keresztül, és ha egy tökéletlen személy a megfelelő pillanatban mond pár tökéletes szót, akkor esetleg ez a valami letér a pályájáról.

Azok a dolgok, amik megpróbálnak dolognak tűnni, gyakran sokkal inkább látszanak olyan dolgoknak, mint maguk a dolgok.

A lehetetlen feladatokkal úgy kellett megbirkózni, hogy az ember fölszabdalta kisebb, "csak" iszonyúan nehéz feladatokra, azokat pedig irtó nehezekre, azokat meg komoly feladatokra, azokat meg...

Amikor meghalsz, az első dolog, amit elvesztesz, az életed. A következő az illúzióid.

A bölcsesség azon ritka dolgok egyike, amelyek minél messzebb vannak, annál nagyobbnak látszanak.

Az egyes személyek csak biológiailag számítanak az emberi faj tagjainak - ahhoz, hogy a szó valódi értelmében ember lehessen valaki, a társadalmat alkotó egyedek Brown-mozgásában kell ide-oda pattognia; mert csak e mozgás által tudjuk egymást folyamatosan emlékeztetni arra, hogy (...) mit jelent emberi lénynek lenni.

Az ihlet folyamatosan áramlik a világmindenségben. Célpontja minden jó helyen, kellő időben lévő alkalmatos elme. Az ihlet sugara beleütközik a megfelelő idegsejtbe, elindul egy láncreakció, egy kis idővel később pedig valaki értetlenül hunyorog a tévé villódzó fényében, és azon töpreng, hogy a fenébe juthatott egyáltalán eszébe a szeletelt kenyér ötlete.

Vannak súlyos bűnök, és vannak enyhébbek. És néha az enyhébb bűnök nagyobbaknak tűnnek, míg a valóban súlyosak alig látszanak. Az igazán fontos az, hogy el tudjuk dönteni, melyik melyik.

A legtöbb faj elvégzi saját fejlődését, menet közben ókumlálja ki a dolgot, ami pontosan az a módszer, amit a Természet szándékolt. És ez az egész roppant természetes meg szerves meg összhangban áll a világmindenség titokzatos körforgásával, amely azt hiszi, hogy semmi sem ad olyan jól egy fajnak erkölcsiséget (...), mint az évmilliókig tartó, igazán csalódást keltő "próba és tévedés" módszer. Ez alkalmasint rendben is van a faj szempontjából, ám a ténylegesen belekeveredett egyének szemszögéből igazi disznóság.

Minden élet hossza pontosan ugyanannyi. Még a nagyon hosszúaké és a nagyon kurtáké is. Legalábbis az örökkévalóság szempontjából.

Azt mondják, mielőtt meghalsz, minden lepereg a szemed előtt. Ez igaz is. Ezt hívják életnek.

A fény azt hiszi, gyorsabb mindennél, de téved. Mindegy, milyen sebesen száguld a fény, mindig azt fogja találni a végén, hogy a sötétség ért oda elsőnek és rá vár.

256

Kapcsolódó személyek:

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ