Szigeti Ildikó

(16 idézet)

pszichológus, életvezetési tanácsadó és újságíró

Figyelés

Könyvek

Az univerzális közlésvágy - legyen az bármilyen erős is - nem valamiféle kórság, inkább egy olyan általános állapot, amely korunk emberét jellemzi. És ha van valaki, akinek elemi érdeke, hogy ez minél tovább tartson és minél nagyobb tömegeket érintsen, az - paradox módon - éppen a hivatásos segítő.

Kevés mámorítóbb érzés van annál, mint amikor az ember megtapasztalja, milyen a verem mélyéről egyedül, segítség nélkül kikapaszkodni. Mert igenis, néhány kék-zöld folt, karcolás árán, de ki lehet jönni a legmélyebb gödörből is. És aki kijött, megtanulja egy életre: képes kilátástalannak tűnő helyzeteket is túlélni és megoldhatatlannak látszó problémákat orvosolni. Egyedül. Segítség nélkül.

Aki egyszer rálépett az önismeret baljós árnyakkal övezett útjára, esélye sincs menet közben kiszállni.

A pszichológusoktól kapott címke jó dolog. Segít eligazodni, megmagyaráz, felment: "nem tehetek róla, ezért nem tehetek ellene". A címke rossz dolog. Beskatulyáz, gátol, félrevezet.

Vannak a kliensek és vannak a páciensek. Míg a klienseknek csupán átmeneti segítségre van szükségük, addig a páciensek hosszas és költséges kezelésre szorulnak. Jellemzően a kliensekből lesznek a páciensek. Nem kell hozzá más, csak egy eltévedt, túlbuzgó pszichológus.

Léteznek az örökletes betegségek és a szerzett betegségek. Előbbiekért a rossz génjeinket okolhatjuk, utóbbiakért a körülményeinket. Van azonban egy harmadik kategória is, amiről egyre többet hallani. Ezek a "kapott", jellemzően kitalált betegségek. A felelősöket a pszichológusok között érdemes keresni.

A szerelem betegség. Ez kivételesen nem költői túlzás, ez maga a pőre és tudományos alapokon nyugvó romantika-gyilkos valóság. (...) Bármilyen furcsának is tűnik, a kényszeresek agyának mágneses rezonancia vizsgálata ugyanazt a képet eredményezi.

Mivel a melankólia, a lehangoltság egyidős az emberiséggel, ám a rosszkedvet kísérő, jellegzetes (testi) tünetegyüttest csupán alig fél évszázada nevezik depressziónak, óhatatlanul felvetődik a kérdés: lehet, hogy csak azóta tartják betegségnek ezt az állapotot, amióta "feltalálták" az ellenszerét? Vagyis a "gombhoz varrták volna a kabátot"?

Nincs jelentős különbség a női magazinokban és a világhálón található "ha ezt kitöltöd, megtudod" típusú tesztek, valamint a pszichológusok által alkalmazott módszerek között. Ha csak az nem, hogy utóbbiaknak jobb a "píárja". Olyannyira jó, hogy ha a tesztekből épített bástyát bárki veszélyeztetni meri, a szakma egy emberként lép fel a behatolóval szemben.

A pszichológiai tesztekkel legtöbben és leggyakrabban állásinterjúk alkalmával találkoznak. Jellemzően hideg zuhanyként éri a gyanútlan jelentkezőt, amikor a háeres az orra elé lök egy kérdésekkel teli papírt azzal, hogy "kérem, töltse ki"! A humánusabb "humánosok" gyorsan megnyugtatják a nyilvánvalóan zavarban lévő, értetlenkedő és elbizonytalanodott tesztalanyt, mondván, nincs helytelen válasz, nem lehet elrontani. Rossz hírem van: igenis, el lehet rontani! Ha nem is a tesztet, az állásinterjút, így az adott munkalehetőséget, a hőn áhított karriert.

Nem csak azok érzik magányosnak önmagukat, akik egyedül élnek, sokszor azok sem tapasztalják a család óvó-védő hatását, akik esténként nem az üres lakásba érkeznek haza. Ők azok, akiket hiába vesz körül família, a hozzátartozókhoz vezető úton valahol, valamikor csúnyán és nagyon eltévedtek.

A gyerek (...) eredendően, "gyárilag" leginkább semmilyen. Nem jó és nem rossz, nem szorongó, nem agresszív, nem lusta. A felnőttek teszik azzá.

Pszichológusok, pszichoterapeuták ellen nem szokás "műhibapert" indítani. Még akkor sem, ha nyilvánvaló a szakember felelőssége. Szinte soha nem derül ki, ha a terápia "nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket". Ráadásul azt sem kürtöljük világgá, ha úgy gondoljuk, a pszichológusnak kifizetett díj ablakon kidobott pénz volt. Ezzel ugyanis önmagunkról is kiállítanánk a bizonyítványt, beismerve, hogy annyira "betegek vagyunk", hogy még a profi szakember sem tudott segíteni rajtunk.

A lélekgyógyászat az egyetlen szakma, amelynek hivatásos és önjelölt képviselői egyforma jogokkal és lehetőségekkel bírnak. A lélekgyógyászat az egyetlen szakma, ahol a kuruzsló és a képzett szakember "terápiás" hatékonysága fej fej mellett halad. És a lélekgyógyászat az egyetlen szakma, amelynek "hivatalos" képviselői maguk is gyakran alkalmaznak tudományosan igazolatlan módszereket. Nem csoda, hogy a pszichológusok harcot hirdettek az álpszichológusok ellen. Nagy a tét. És kicsi a piac.

Vajon mi az, ami megkülönbözteti az igazit az álpszichológustól? A papír. Más nem.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom