Szex és New York(76 idézet) amerikai vígjátéksorozat (1998-2004) |
Kamaszkorunkban Marlo Thomas arról énekelt nekünk, hogy fogadjuk el egymást és a másságunkat. De közben felnőttünk, és most mást dallamot éneklünk. Már nem ünnepeljük egymás életre szóló döntéseit, hanem minősítjük. Az elfogadás tényleg csupán gyerekes dolog lenne? Vagy akkor gondolkodtunk helyesen? Mióta nem adjuk szabadon önmagunkat?
Ez is jellemző a párkapcsolatokra: néha vonzóbbnak tűnnek kívülről nézve, de ami belül van, néha igencsak eltér a látszattól.
Állítólag az ellentétek vonzzák egymást. De azt senki sem említi, hogy az ellentéteknek ellentétes nézeteik vannak!
Bármilyen felvilágosult is a társadalom, amelyben élünk, még mindig léteznek bizonyos elvárások. Házasság. Gyerek. Egy saját otthon. De mi van, ha mindettől nem boldog, hanem allergiás lesz az ember? Valami baj van a rendszerrel? Vagy velem? Tényleg mi akarjuk ezeket a dolgokat, vagy csak belénk nevelték, hogy akarjuk?
A barátságok nem maradnak meg csak úgy. Invesztálni kell bele. Ez olyan, mint a nyugdíj: nem számíthatsz arra, hogy öreg korodban hirtelen a semmiből a fejedre hullik egy halom pénz.
Az emberek azért járnak kaszinókba, mint vak randikra: azt remélik, hogy övék lesz a Jackpot. De általában minden pénzüket elvesztik, vagy egyedül végzik egy bárban. Ha tudjuk, hogy végül mindig a bank a nyer, miért játszunk?!
Az emberek jó része szerint ha valaki nyitott, az jó, ha könnyen ítélkezik, az rossz. De miért ítéljük el mindjárt az ítéleteket? Azt hisszük, aki könnyen ítélkezik, túl gyorsan alkot véleményt. De lehet, hogy az ítélet a lelkünk figyelmeztető jelzése. Ha azon nyomban világos, hogy egy ember, vagy egy lakás, vagy egy állás nem nekünk való, jobb, ha figyelmen kívül hagyjuk a megérzéseinket? Vagy megítélhetünk egy könyvet a borítója alapján is?
Miért van az, hogy csak a negatív dolgokat hisszük el abból, amit mások mondanak rólunk, még ha számtalan bizonyítékunk is van az ellenkezőjére? Egy szomszéd. Egy fintor. Egy volt szerető. Mindent felülírhat, amit hajdan igaznak hittünk. Különös, de az élet és a szerelem dolgaiban a legrosszabb kritikának hiszünk!
Az olyan férfit, aki sűrűn váltogatja a partnereit, nem hívják lotyónak. Ő nemes egyszerűséggel egy Don Juan!
Szépnek lenni olyan, mint egy Central Parkra néző lakás. A legkevésbé sem fair és általában azoknak jut, akik a legkevésbé sem érdemlik meg.
A hűtlenséget nem lehet csak úgy kerek perec elutasítani. (...) Talán létezik egy hűtlenségi görbe, ahol az illető hűtlenkedési kedve egyenes arányban áll azzal, hogy a valóságban hányszor teszi meg.
Folyton azt halljuk, hogy rögös az igaz szerelemhez vezető út. A mesében is előbb jönnek a megpróbáltatások, és csak utána élnek boldogan, míg meg nem halnak. De mi történik, ha kimaradnak a megpróbáltatások? Miért támad rögtön hiányérzetünk? Botrányok híján életképtelen lenne egy kapcsolat?
