Szepes Mária

Szepes Mária idézetei az emberi kapcsolatokról

(10 idézet)

1908. december 14. — 2007. szeptember 3.
magyar író, költő, színész, forgatókönyvíró

Figyelés

Könyvek

A felejtés bűne ellened fordult, és te jöttél; legyengülten, örök hiányérzettől szomjasan, jöttél, hogy kiszolgáltasd magadat annak, aki a várakozásban, gyűlöletben és a te határtalan félelmedben erőssé lett, aki verejtékedből, véredből, könnyeidből táplálkozik, és most megvív veled saját szabadságáért; a külön útért, a hatalomért fölötted és ellened.

Tőlem nem kell félned. Érzem, hogy határozott céllal szegődtél hozzám. Tudom, nem mérhetlek olyan mértékkel, mint a többi teremtményt. Valamit akarsz tőlem, amit talán csak én nyújthatok neked... miért nem vagy őszinte hozzám?

Gonosz, maró, kegyetlen szavak gyógyíthatatlanabb sebet, veszedelmesebb mérgezést okoznak a durva fizikai sérülésnél. Az egyszer kiejtett szót soha többé nem vonhatjuk vissza! Bántó, kíméletlen, a másik gyengeségeit könyörtelen kritikával ostorozó szavak görcsöt, sokkot, titkon gennyedő fekélyt okoznak a lélekben, gyógyulást soha! De nemcsak az indulatból, sértett hiúságból, féktelenségből a másik lényébe döfött szavak a veszedelmesek. A játékos meggondolatlanságból kiejtett baljós tartalmú megjegyzések is mélyre hatolnak és megfogannak egy feszült pillanatban.

Ha eltakarítja lelkében a pillanatéletű tudat gondolatlepkéit, megtalálja alatta a bizonyosságot, hogy várt rám.

Egy ember soha nem magányos, ha érdekli egy másik ember sorsa. Segíteni mindig lehet, mindig lehet egy kicsivel többet adni.

Hosszú és különös tapasztalatokkal tele életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet. Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére... de idővel belejön az ember.

Minden emberi kapcsolatba azzal a meggyőződéssel lépjünk, hogy senki se kevesebb, vagy több nálunk.

Senki sem kerül a környezetünkbe véletlenül! Lényünk sajátos összetétele idézte meg.

Korát nem tudtam volna megállapítani. Nem volt öreg. Arca keskeny, finom vágású és teljesen ránctalan. De fiatal sem volt. Nem tudom meghatározni, miért, ez a szó egyáltalában nem fejezte ki őt. Inkább időtlen, jelenben lévő állandóság tükröződött róla. (...) Szavaim elől elsiklik a lényeg, amely őt megjeleníthetné. Hogyan fejezzem ki például szemének derűs, átható, ismerős, a szellem legmélyéről visszhangot idéző pillantását?! Egy másodpercig sem volt idegen, anélkül, hogy kapcsolatunk keletkezését és mibenlétét ismertem volna.

A szavaknak nagy hibájuk, hogy mindenki mást ért alattuk. Először egyeztetni kell őket, mint a különféle órákat.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ