Szepes Mária

Szepes Mária

(134 idézet)

1908. december 14. — 2007. szeptember 3.
magyar író, költő, színész, forgatókönyvíró

Figyelés

Könyvek

A gond az, hogy az emberek mindent azonnal akarnak, nincs türelmük végigjárni a fejlődésüknek megfelelő lépcsőfokokat. Holott a földi lét a tapasztalásról kell, hogy szóljon mindannyiunk számára. Véletlen történések nincsenek. Ha valaki szerencsétlennek érzi magát, akkor is tudnia kell, hogy az események az előzmények tükrében, vagyis okkal történnek. És azt is tisztán kell látni, hogy minden döntésünk jelzés a jövőnek.

Egyedül vagy
amint elhiszed magányod. Hozzád hajolhat
az égbolt. Tárt karját feléd nyújtja egy angyal,
nem látod? Tagadásod maga a kínpad.

Ne tagadd
repülsz is néha fantáziádban, álmodban.
De úristen, hová lett a szárnyad?
Ellopták? Vagy magad vágtad le szürke nappalodban?

Minden birtoklás, kisajátítás a diktatúra egy formája, amelynek forradalom vet véget. Legbiztosabb módja annak, hogy elveszítsünk valakit, ha tűzzel-vassal biztosítani akarjuk.

Barát az, akinek megmutatkozunk, akinek részvevő érdeklődése hozzásegít bennünket ahhoz, hogy legkibeszélhetetlenebb dolgainkat megfogalmazzuk, s általa megszabaduljunk a szavaktól, amelyek nehezek, mint a kövek. Barát az, akinek segítségével megszabadulhatunk az önmagunkat marcangoló gondolatoktól.

A technika veszélyes mellékhatásait mindig egy tökéletesebb technika kifejlesztésével küzdötte le az ember.

Az ember együtt él a halál gondolatával is, de titkos reményt táplál, hogy vele talán mégsem történik meg az elkerülhetetlen.

Ha hívod
beomlik hozzád minden rossz.
Félelmed tárgya már nem víziód.
Testet ölt. Áthatol a húsodon.

Gyöngéd források

az állatok. Aki szereti őket boldog.
Akiket szeretnek boldogok.
Természetűzte, gyönyörű, szegény kis koboldok.

Semmit nem utálunk úgy, mint jellemünk titkos gyöngeségeit és hiányait.

Visszamennék-e még fiatalnak ma?
E kor nekem oly idegen és durva.
Elszökött belőle a szépség és kultúra.

A csendes emberek mindig figyelő emberek. A hallgató emberek mindig többet hallanak meg, mint a saját hangjuktól mámorosak.

A változás, amely után sóvárogsz, nincs messze tőled! Mert nincs rajtad kívül. Benned van!

Persze félelmetes,
hogy akivel vitázok, én magam vagyok.
Teremtek, rombolok, pusztítva, nemzőn játszok.
Honnan szabadult ide e gonosz kölyök, aki vagyok?

Hosszú és különös tapasztalatokkal tele életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet. Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére... de idővel belejön az ember.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ